A minimálnyugdíj 120 ezer forintra emelkedik, a 146 ezer forint alatti ellátásokat sávosan kiegészítik, és bevezetik a nyugdíjas SZÉP-kártyát is.
Mindössze 27 ezer forint a nyugdíja Zeffer Andrásnak, a P.Mobil és a Mobilmánia 55 éves billentyűsének.
A hazai rockzene meghatározó alakját nem zavarja, hogy csak jogdíjakból származó szerény bevétellel tud hozzájárulni családja havi költségéhez - írja a Blikk.
FRISS! Az Ötöslottó és a Hatoslottó nyerőszámai a 27. héten - KATTINTS!
"A 27 ezer forintos nyugdíjam épp arra elég, hogy a gyógyszereimet és a kiegészítőket kifizessem" - mondta a lapnak a zenész, akinél akinél nyolc éve állapítottak meg leukémiát. Csodákkal határos gyógyulásáról Őssejt & Rock And Roll címmel könyvet is írt.
"A fellelhető kimutatások alapján ennyi a járandóságom. A múlt rendszerben az Országos Rendező Iroda, az ORI tőlem is rendszeresen vonta a juttatást, de ezek a papírok elégtek. Csak a zenész szakszervezeti tagkönyvem maradt meg. Nem tudom, hová tűnt az a rengeteg pénz, amit én és kortárs zenész kollégáim a 80-as évektől több évtizeden keresztül fizettünk a nyugdíjunkra. Ezek az összegek akkor félhavi fizetésnek feleltek ám meg" - mondta a Blikknek Zeffer András.
Kiderült, mikor fogják a devizahiteleket forintra váltani - KATTINTS!
Nem kell rocksztárnak lenned, hogy takarékoskodj nyugdíjas éveidre
A magyar nyugdíjrendszerre jelentős terhet tesz a születéskor várható élettartam növekedése, illetve a nyugdíjba vonuláskor várható élettartam radikális növekedése. Többek között ez is hozzájárul ahhoz, hogy a rendszer reformra szorul. Egyelőre nem lehet azt tudni, hogy milyen módon fognak változni a nyugdíjak, de valószínűleg negatív irányba változik a rendszer. Így érdemes megtakarítani azért, hogy kisebb mértékben függjünk az állami nyugdíjtól.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mi a legjobb módja annak, hogy nyugdíjra takarítsak meg?
Rengeteg pénzügyi termék közül tudunk választani, ha körülnézünk a pénzintézetek ajánlatai között, azonban három terméktípus kiemelkedik a mezőnyből. Ez a három a
A célzott előtakarékossághoz azért ezek a legjobb termékek, mert mind a három termék esetén élhetünk 20 százalékos személyi jövedelemadó (SZJA) jóváírással. Ez a kedvezmény így jelentős többletet jelent megtakarításaink növekedésében, ezért ez a három legjobb pénzügyi termék arra, hogy nyugdíjra tegyünk félre.
Több fontos szempont van, ami mentén dönteni érdemes, az egyik legfontosabb az, hogy mennyi kedvezményt használnánk ki. A visszaigénylés szempontjából ugyanis jelentős különbségekkel találkozhatunk. A NYESZ -en évente "csupán" évi 100 ezer forintnyi jóváírást lehet érvényesíteni (aki 2020-ig eléri a nyugdíjkorhatárt, az 130 ezret), míg a nyugdíjbiztosítás esetén évi 130, az ÖNYP esetén pedig 150 ezer forint az évente visszaigényelhető összeg. Ez 500 ezer forint éves befizetés esetn okozhat gondot.
Bővebben: Kaphatsz sokkal több nyugdíjat is: 30-40 milliód lehet - KATTINTS!
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







