Kiderült a titok: ezért megy olyan jól Erdélyi Mónikának

2016. március 5. 16:03

A legtöbbek által a Mónika show-ból ismert Erdélyi Mónikát már gyerekkorában megtanították a pénzzel bánni és ez később felnőttként is sokat segített neki. Ebből is látszik, hogy mennyire fontos, hogy a már egészen kiskorban elkezdjük a gyerekek tudatos pénzügyi nevelését. Mutatjuk, hogyan érdemes elkezdeni.

Anyukám egyedül tartott el engem és a nagymamámat. Tízéves koromtól fogva minden hónapban leültetett, és elmagyarázta, hogy mennyi pénzünk van, és abból mire mennyit lehet elkölteni. Ennél jobb leckét nem tudok elképzelni

- nyilatkozta Erdélyi Mónika a Story magazinnak.

Mónika a lapnak arról is mesélt, hogy édesanyja mindent magadott neki, amire szüksége volt. Később pedig ő maga sem akart olyan helyzetbe kerülni, hogy a gyermeke esetleg azért ne menjen táborba, mert nem tudja rá előteremteni a pénzt. A műsorvezető azt meséli: volt, hogy össze kellett szorítania a fogát, de megcisnálta.

Hogyan neveljük a gyerekeket pénzügyi tudatosságra?

A gyerekek pénzügyi nevelése nagyobbrészt a szülők személyes példáján múlik. Alapfontosságú kérdésről van szó, ugyanis ha nem tanulnak meg gyerekkorban megfelelően bánni a pénzzel, felnőttként is problémáik lehetnek vele.

Pedagógusok egyetértenek abban, hogy minél korábban kezdik el a szülők a tudatos pénzügyi oktatást, annál hatékonyabb. Ahhoz, hogy a későbbiekben jó pénzügyi döntést tudjon hozni a gyerek, már kiskorban érdemes elkezdeni akár játékos formában a tudatos pénzügyekre nevelést.

A kisiskolásoknak sokféle pénzzel kapcsolatos játékot ki lehet találni, legyen az közös pénzszámolás,egy közös vásárlás, vagy társasjátékozás

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

jó ötlet a Monopoly, vagy akár a Gazdálkodj okosan! is.

A zsebpénz sem mindegy

A zsebpénz szintén a tudatos pénzügyi nevelés eszköze lehet, ugyanis így már kiskortól kezdve megtanulhatják, hogy hogyan kell helyesen beosztani a pénzt. Akkor érdemes nekik zsebpénzt adni, amikor már kialakult a számfogalmuk, illetve rendelkeznek már késleltetési készséggel. Fontos felhívni a figyelmüket arra, hogy a nagyobb vágyaik elérésének érdekében pénzük egy részét tegyék félre, és legyen megtakarításuk.

A zsebpénz nagyon hatékony, hiszen azzal, hogy a gyermek megtanulja beosztani, tapasztalatokat gyűjt. A kisebbeknek inkább heti, a tinédzsereknek havi zsebpénz ajánlott, amit érdemes három különböző perselybe, vagy borítékba tenni. Egyet a hosszú távú megtakarításoknak, illetve befektetéseknek, egyet a rövidtávú költségeknek, ha éppen gyűjt valamire, a harmadikat pedig azonnali elköltésre, vagy akár jótékonysági célokra.

- mondta el korábban a Pénzcentrumnak Alkér Orsolya gyermek- és családi pénzügyi tanácsadó.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. július 24. 17:14
Összesen 6 munkatárssal lett mára kevesebb a Vas Népe stábja - tudta meg az Úgytudjuk. Egy újságíró...
Bankmonitor  |  2026. július 24. 13:16
Ma talán minden eddiginél nehezebb dolga van egy lakásvásárlónak az ingatlanpiac és a kamatkörnyezet...
ChikansPlanet  |  2026. július 24. 08:00
A 2026-os El Nio az átlagoshoz képest 2 fokkal emelheti az óceánfelszín hőmérsékletét, így az idei l...
KonyhaKontrolling  |  2026. július 24. 07:47
A mai téma ugyan inkább a pszichológia témakörébe tartozik, de nagyon komoly hatása van a pénzügyein...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 24. péntek
Kinga, Kincső
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?