19 °C Budapest

Sosem gondolnád, mennyit küldenek haza a kint dolgozó magyarok

2014. október 23. 13:00

Számos adat látott már napvilágot a kivándorolt magyarok számáról, így pontosan nem tudhatjuk, hogy hányan dolgoznak már külföldön. Az azonban biztos, hogy több százezren vannak, és évről-évre egyre több pénzt küldenek haza. Leginkább a férfiak és a kevésbé iskolázottak támogatják itthon maradt rokonaikat, a legtöbb pénz pedig Németországból érkezik.

Habár a kivándorolt magyarok pontos számáról több eltérő adat is napvilágot látott már, abban viszont egészen biztosak lehetünk, hogy több százezren vannak, és évről-évre egyre többen döntenek a külföldre költözés mellett. Erre engednek következtetni a Világbank legfrissebb adatai is, melyekből kiderül, hogy folyamatosan növekszik a külföldi magyarok által hazautalt összegek nagysága.

Tavaly már a hazai GDP 1,7 százalékát tették ki a beérkező utalások, összesen több mint 570 milliárd forint érkezett haza a külföldön élő magyaroktól.

Habár ezzel Romániát és Szlovákiát is megelőzzük, Ausztriától, Csehországtól és Lengyelországtól is igencsak lemaradunk.

2013-ban az adott ország külföldön dolgozó állampolgárai által az adott államba hazautalt összegek nagysága a GDP százalékában:

  • Ausztria: 0,7%
  • Csehország: 1,1%
  • Lengyelország: 1,3%
  • Magyarország: 1,7%
  • Észtország: 1,8%
  • Románia: 1,9%
  • Szlovákia: 2,2%
  • Horvátország: 2,6%
  • Tádzsikisztán: 42%

A nemzetközi vándorlások egyik legfontosabb gazdasági hatása a külföldre költözők által hazautalt pénzmennyiség növekedése, melyből legtöbben családjukat segítik vagy hiteleiket fizetik. A Managing Migration in South East Europe (SEEMIG) projekt keretében megjelent átfogó és részletes kutatás alapján a külföldre költözött magyarok 25 százaléka juttat haza rendszeresen pénzbeli támogatást. Az arány ennél magasabba 2009 után kiköltözöttek körében (32%).

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

De kik és honnan utalják a legtöbbet?

  • Egyértelműen a férfiak azok, akik egy hazai háztartást támogatva élnek külföldön: körükben 32 százalékos a támogatást küldők aránya.
  • Életkort tekintve inkább az idősebb korosztályokra jellemző ez a magatartás: a 40-49 évesek 28 százalékánál, az 50-59 évesek 43 százalékánál találkozunk vele.
  • Iskolai végzettség szerint pedig elsősorban a kevésbé iskolázottak küldenek haza pénzt: a legfeljebb 8 általánost végzettek (35%), valamint a szakmunkások (42%).
  • Célország szerint kiemelkedő a hazaiakat támogatók aránya Németországban (39%), Hollandiában (35%) és az Ausztriában (32%) élők között.


A SEEMIG eredményei részben megegyeznek a Világbank 2012-es adataival. Ez utóbbi szerint a legtöbb pénzt Németországból (426 millió dollárt, azaz több mint 100 milliárd forintot), az USA-ból (399 millió dollárt, azaz közel 96 milliárd forintot) és Kanadából (254 millió dollárt, azaz 61 milliárd forintot) utaltak haza. A Világbank statisztikájában Hollandia a 16. helyen szerepel 30 millió dollárral (7 milliárd forinttal).

A fenti ábrán is látható, hogy a másik kedvelt célországból, az Egyesült Királyságból 117 millió dollárt (28 milliárd forintot) utaltak haza a kint dolgozó magyarok. Ez nagyságrendileg ugyanannyi, mint amennyit a távoli Ausztrálióból küldenek vissza honfitársaink.Számos adat látott már napvilágot a kivándorolt magyarok számáról, így pontosan nem tudhatjuk, hogy hányan dolgoznak már külföldön. Az azonban biztos, hogy több százezren vannak, és évről-évre egyre több pénzt küldenek haza. Leginkább a férfiak és kevésbé iskolázottak támogatják itthon maradt családjukat, a legtöbbet pedig Németországból küldik.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom