8 °C Budapest

Földhöz vágja a családi kasszát: ennyivel számolj, ha továbbtanul a gyerek

Pénzcentrum
2017. augusztus 3. 05:30

A múlt hét közepén 77 641 felvételiző és családja örülhetett, ők szeptemberben megkezdhetik tanulmányaikat a felsőoktatásban. Kétségkívül nagy boldogság, hogy a család kis büszkesége bejutott egy egyetemre, és jól tudjuk, hogy a gyerek a legjobb befektetés. Érdemes azonban utánaszámolni egy kicsit, mekkora is az a vagyon, amit elő kell teremteni, és milyen kiadásokkal jár majd a továbbtanulás.

A továbbtanuláshoz kapcsolódó költségeket nagyban befolyásolja, hogy államilag finanszírozott képzésre, vagy költségtérítésesre jutott be a fiatal, illetve az, hogy a leendő hallgatónak másik városba kell-e költöznie. Abban az esetben, ha államin tanulhat, és még költöznie sem kell, akkor az egyetemi bulikat leszámítva nem igazán jelent plusz költséget a továbbtanulás. A többség viszont nem ebbe a szerencsés körbe esik, nekik szedtük össze, milyen költségekkel számoljanak.

1. Tandíj

A ponthatárok kihirdetése után írásbeli tájékoztatót is kapnak a leendő hallgatók, hogy kit, hova vettek fel. Ez az értesítő azt is tartalmazza, hogy mennyi a féléves tandíj. Ezt a többnyire 100-400 ezer forint közötti összeget már a beiratkozás előtt be kell fizetni, és igazolni a tanulmányi osztályon.

Még mielőtt összeadod a félévek tandíjait, és kétségbeesetten próbálod kisakkozni, miből is fogod előteremteni ezt az összeget, van egy jó hír is. Attól, hogy költségtérítéses képzésen kezdi egyetemi tanulmányait a gyerek, nem jelenti azt, hogy azon is fejezi be. Ugyanis ha jók a tanulmányi eredményei, és lesz némi lemorzsolódás, akkor nyílik lehetőség arra, hogy két félév után átkerüljön a hallgató államilag támogatott képzésre.

Ha ez mégsem jön össze, az egész képzést fizetni kell, de sehogy sem tudod kigazdálkodni, akkor a diákhitel még mindig az egyik legjobb megoldás lehet.

2. Lakhatás

A lakhatás költségeit nagyban befolyásolják az igények. A lakhatás megoldásának a legegyszerűbb és legolcsóbb módja a kollégium. Aki beéri vele, annak havonta átlagosan 10-25 ezer forintot kell erre költenie, feltéve, ha államilag támogatott képzésen tanul. A költségtérítéseseknek ez az össze 20-45 ezer forint között mozog. Ezek az árak városonként és kollégiumonként nagyon eltérőek.

Bejutni viszont gyakran nem egyszerű egy-egy kollégiumban. A folyamat úgy néz ki, hogy az egyetem elektronikus rendszerében kell igényelni a kollégiumi felvételt augusztus első felében, az elbírálás során pedig figyelembe veszik például a szociális hátteret, és azt is, hogy mekkora a távolság az iskola és a lakóhely között.

Az albérlet már egy sokkal bonyolultabb történet, és számos kérdést vet fel. Szobát, vagy lakást keressenek? A város melyik részén? Egyedül keressenek lakást, vagy esetleg barátokkal közösen költözzön a gyerek, és lakást béreljenek? Bármelyik megoldást is választjátok, alapos kutatómunkára készüljetek.

Egy friss lakáspiaci elemzés szerint az egyetemi városokban, átlagban 6 százalékkal emelkedtek a lakásárak egy év alatt. Ez természetesen nem egységes: míg Győrben és Debrecenben nem érte el a 6 százalékot az emelkedés, addig Veszprémben 21, Egerben pedig 17 százalékos emelkedést tapasztaltak.

A legdrágább vidéki város albérletárak tekintetében Győr, ahol 103 ezer forintos havidíj ellenében bérelhet egy fiatal lakást. Ezt követi Veszprém, Debrecen és Szeged, ahol nagyjából havi 100 ezer forintot kérnek a bérbeadók, természetesen a teljes lakhatási költséghez hozzá kell még számolni a rezsit is. A skála másik végén Nyíregyháza és Miskolc helyezkedik el, ahol már 70 ezer forint környékén ki lehet bérelni egy egyetemi hajlékot. A "versenyt" viszont Budapest nyerte, az átlagos albérleti díj itt ugyanis 150 ezer forint. Ennél persze lehet jóval olcsóbban (és drágábban is) találni lakást, de inkább csak külső kerületekben.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az is egyre gyakoribb jelenség, hogy a szülők inkább lakást vásárolnak, és nem albérleti díjat fizetnek havonta, hanem törlesztőrészletet. A lakásárak viszont szintén az egekben vannak, a fővárosi frekventált kerületekben egyetlen év alatt 25 százalékkal drágultak a lakások, de a nagyobb egyetemi városokban is 10-12 százalékkal emelkedtek. A vidéki egyetemi városok közül Miskolc a legolcsóbb, 120 ezer forint az átlagos négyzetméterár lakásvásárlás esetén. Pécsett 170 ezer, Szegeden 185 ezer, Debrecenben 235 ezer, Győrben 260 ezer forint.

3. És még valamiből élni is kell

A tandíjon és a lakhatáson felül arra is kell gondolni, hogy valamiből még élni is kell. Plusz egy tányér étel anya főztjéből nem jelent akkora nagy kiadást, de a szülői ház elhagyásával ez megszűnik. Vagy legalább is kevesen pakolják fel egy egész heti kajával a gyereküket minden vasárnap. És az sem túl gyakori, hogy egy egyetemista komplett háztartást vezessen és minden napra főzzön magára, tehát vélhetően heti néhány kifőzdés étkezés biztos lesz.

Az utazás is plusz költséget jelenthet, az otthon és az egyetemi város közötti utazások, és a helyi közlekedés - bár néhány egyetemen az államilag támogatott képzésben résztvevő hallgatók ingyen kapják a bérletet.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy az egyetemi évek a társasági életről is szólnak. A közös programok pedig gyakran kiadással járnak, és ugyan ezen a téren is nagyon kreatívak a hallgatók, néhány bulit azonban szinte biztos, hogy meg kell finanszírozni.

Összességében tehát elmondható, hogy egy állami támogatott képzésre felvett hallgatónak, aki a kollégiumot választja, visszafogottan bulizik, és hétvégente anya megpakolja a hátizsákját néhány napi elemózsiával, annak havi szinten 40 ezer forint elég. Ez egy hároméves alapképzés esetében (nyári szünetek nélkül, 10 hónapra számolva) 1,2 millió forintba kerül az egyetemista lét.

Középkategóriának nézzünk egy államilag támogatott képzésre felvett, barátokkal összeköltöző fiatalt. Vidéki városban az albérlet rá eső részét ki lehet hozni 60 ezer forintból (akár rezsivel együtt is), utazásra számoljunk havi 10 ezer forintot (helyi bérlet, plusz kb. két hazaút, utóbbi persze függ attól, hogy milyen távol tanul az otthontól), étkezésre, ha időnként anya csomagol házi kosztot, és alkalmanként főznek a lakótársakkal is, akkor 30 ezer forintot számolhatunk, és időnként még egy-egy buli, vagy szezonális ruhatárbővítés is belefér, ezekre havonta 25 ezer forintot számoljunk. Ez együtt egy hónapban 125 ezer forint kiadást jelent, ami hároméves alapképzésnél már 3 750 000 forint.

A felső határ itt is a csillagos ég. Ha egy önköltséges hallgató Budapesten egyedül bérel egy garzont a belvárosban (150 ezer forint havonta), nem csak a sarki kifőzdében ebédel, ruházkodik, és úgy igazán ad az egyetemista életérzésnek, akkor havonta 300 ezer forint is könnyen elmegy. Ez egy alapképzés esetén, ha 200 ezer forint a féléves tandíj, 10,2 millió forint. És neki még nincs saját autója és lakása.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
hrdoktor  |  2024.04.09 12:06
„A nem az új igen” – olvashatjuk cikkek tucatjaiban. Nézzük, miért több ez, mint egy divatos életmód...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem