2018. október 21. vasárnap Orsolya
HR Centrum

Ezekről munkákról álmodnak a hetedikesek - érdekes fogalalkozások a toplistán


9071 hetedik osztályos diák részvételével készítette el 2018-as pályaorientációs kutatását a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. Az országos felmérés a fiatalok továbbtanulás és szakmaválasztás iránti érdeklődése mellett a szülők gyermekük jövőjére gyakorolt hatását is vizsgálta. A fiatalok egy biztos munkahelyre vágynak, ahol sokat lehet keresni.

A reprezentatív kutatásból kiderül, hogy a tanulók 95 százaléka aktívan foglalkozik a továbbtanulás kérdésével: legtöbben az internetet és a szülőkkel való beszélgetést választották a tájékozódásra. Terveiket tekintve a diákok 36 százaléka szeretne főiskolai vagy egyetemi diplomát szerezni, őket követik a szakma és érettségi után érdeklődők (23 százalék), 15 százalék szakképzettség megszerzésében gondolkodik, 12 százalék pedig szakgimnáziumi érettségi letételét tervezi. A megszerzendő végzettséggel kapcsolatban a megkérdezettek negyedének azt tanácsolták a szülei, hogy szerezzenek szakmát és érettségit. Hasonló arányban szorgalmazták a diplomát, 22 százalékukra pedig a szülők rábízzák a választást. Megfigyelhető, hogy a tanácsok összefüggésben vannak a szülők iskolai végzettségével: a sajátjukhoz hasonló pályát képzelnek el gyermekeiknek is.

Az adatok szerint a professzionális sport és az állatgondozás a legnépszerűbb jövőbeli foglalkozás a diákok körében (32-32 százalék), de a számítógépen végzett munkát és a szakácsmesterséget is 30 százalékuk jelölte meg válaszlehetőségként. Munkájukkal kapcsolatban a legtöbben a biztos munkahelyet és a magas kereseti lehetőséget tartják a legfontosabbnak, de elengedhetetlen számukra, hogy jó viszonyt ápoljanak a kollégáikkal és érdekes legyen a munkakörük.

A hetedik osztályos diákok továbbtanulási terveire jelentős mértékben hatnak életkörülményeik: a hátrányos környezetben felnövő gyerekek tanulási, pályaválasztási ambíciói sokkal alacsonyabb szintűek, mint a jobb módú családból származóké. A nemek között is megfigyelhetőek reprezentatív különbségek: a fiúk körében jóval magasabb a gépipari, illetve fémipari foglalkozások iránti érdeklődést közelítő Gépipar/fémipar-index értéke, a lányok esetében pedig a művészeti, kreatív tevékenységek iránti fogékonyság a gyakoribb.

A felmérés szerint nincs jelentős különbség a más régiókban élő gyerekek jövőbeli foglalkozási terveit illetően, de megfigyelhető, hogy a közép-magyarországi térségben magasabb a szellemi foglalkozást választók aránya. A diplomaszerzésre leginkább a budapesti fiatalokat buzdítják a szüleik, míg Heves megyében ez az arány mindössze 22 százalék. Az érettségi és szakma megszerzése kapcsán kiegyenlítettebbek az arányok a megyék között: jellemzően 15-20 százalék támogatná gyermekét az érettségi megszerzésében, a legtöbb megyében pedig a tanulók nagy része azt a tanácsot kapta, hogy szakmát és érettségit is szerezzen.

JÓL JÖNNE 400 EZER FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb gyorskölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: kalkulátorunkban 400 ezer forintos hitelösszeget, és 36 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 13 070 forintos törlesztőrészlettel az MKB Bank nyújtja (THM 14,23%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 13 123 forintos törlesztőt (THM 11,73%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a K&H Bank, a Cetelem, valamint a Raiffeisen Bank konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum gyorskölcsön kalkulátorát.

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk

Ezeket a használt autókat veszik a legtöbben 3 millió alatt
Mutatjuk azt is, mire figyelj nagyon a kereskedőnél.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
laskainelli
2018. 10. 19. 09:07
Jó tanácsok a hűtlen fél számára

A jó párkapcsolatokban is előfordul hűtlenség. Hogy is van ez? Az alábbi cikk azoknak szól, akik...

legacykft
2018. 10. 19. 09:00
5 dolog, amivel tönkretesszük a mentor programunkat

Az, hogy a szervezetekben miért van szükség mentorokra, miért meghatározó a szerepük az új kollégák...

perfekt
2018. 10. 17. 09:01
Értékcsökkenés megváltoztatásának szabályai 1. rész

Számviteli törvény alapján: A továbbképzéseken sokan teszik fel az előadóknak azt a kérdést...

hrdoktor
2018. 10. 15. 07:34
Sok a dolga? Növelje hatékonyságát!

Mindenki ismeri azt az állapotot, amikor az egész napot munkával töltjük ugyan, de a dolgok mégsem...

coachyourself
2018. 10. 14. 10:37
A múltadon rágódsz, a jövőd miatt aggódsz?

Sokszor eszedbe jutott már, mi az amit másképp kellett volna csinálnod, hogy a jelenlegi életed...

schrammelivett
2018. 10. 14. 09:12
Befogadás és elengedés – Az élet ritmusa

    Mit veszünk magunkhoz a világból? Hogyan változtathatunk szokásainkon?  A légzés olyan...

jobangel
2018. 10. 12. 06:00
Szexista robot választ az álláskeresők közül?

A robotinterjú előnyeiről HR-es körökben halljuk a „hivatalos”, már-már propagandába illő...

NÉPSZERŰ
FRISS

Spar

10.18-10.24
Országos

Interspar

10.18-10.24
Országos

Lidl

10.18-10.24
Országos

Aldi

10.18-10.24
Országos

Auchan

10.18-10.24
Országos

Tesco

10.18-10.24
Országos

Aldi

Bor katalógus
09.01-11.30
Országos