24 °C Budapest

Ennyivel emelkedett az álláskeresők száma csak márciusban: azóta csak romlott a helyzet

MTI
2020. május 5. 17:17

Az álláskeresők száma márciusban 0,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, így a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a márciusi zárónapon 281 300 álláskereső szerepelt. Márciusban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 6,0 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 4,2 százalék. A legalacsonyabb érték Győr-Moson-Sopron megyében és Budapesten volt.

Az álláskeresők havi számait vizsgálva az elmúlt 10 évben jelentős csökkenő tendencia tapasztalható, amit a jelenleg zajló globális egészségügyi és gazdasági vészhelyzet minden jel szerint megtört

- olvasható az NFSZ a honlapján. Márciusban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 6,0 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 4,2 százalék. A legalacsonyabb érték Győr-Moson-Sopron megyében és Budapesten volt.

Az év harmadik hónapjában 59 400 álláskereső kérte nyilvántartásba vételét a járási, kerületi hivatalnál, 7,0 százalékuk első alkalommal regisztrált. Az új belépők száma az előző év azonos időszakához képest 7,8 százalékkal nőtt. Az álláskeresők 8,0 százaléka, 22 600 volt pályakezdő. A legtöbb álláskereső pályakezdő fiatalt Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tartották nyilván, de Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is jelentős volt a számuk.

Az álláskeresők 25,6 százaléka, 72 100 ember tartósan, több mint egy éve keresett munkát, ez 3,7 százalékpontos növekedés az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Márciusban 38 200 volt a 25 év alatti és 70 100 az 55 év feletti álláskeresők száma, arányuk 13,6, illetve 24,9 százalékot tett ki. Az NFSZ adatai szerint márciusban 151 200 álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, 54,4 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők 46,2 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.

Az év harmadik hónapjában a foglalkoztatók 104 800 új betölthető álláshelyet jelentettek be, ezek 88 százalékához igényeltek támogatást. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 92 200 volt, amelynek 93,2 százaléka a közfoglalkoztatáshoz tartozott.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Márciusban 166 500 álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből 77 000 betöltetlen maradt.

Az év harmadik hónapjában 1098 munkavállaló csoportos létszámleépítését jelentették be a foglalkoztatók. Az elbocsátások a szektorok közül a szállodai szolgáltatást, éttermi, mozgó vendéglátást, a háztartási villamoskészülék-gyártását, a fémmegmunkálást, az egyéb információ-technológiai szolgáltatást, vagyonkezelést, a sportszer és felsőruházat gyártását, valamint a falemez-gyártást, az erdészeti, egyéb erdőgazdálkodási tevékenységet és az egyéb vendéglátás ágazatokat érintették, főként Budapesten, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt munkanélküliségi ráta 3,5 százalékos volt a 2019. december - 2020. február közötti gördülő negyedévben, a 15-74 éves népességből 163 700-an voltak munka nélkül. A ráta az előző év azonos időszakához képest 0,1 százalékponttal volt alacsonyabb.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.08.26 10:40
A színtévesztés sokáig észrevétlen maradhat, és előfordul, hogy csak egy pálya- vagy foglalkozás-egé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 1. kedd
Egyed, Egon
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 1. 17:33