2020. október 27. kedd Szabina
HR Centrum

A második hullám kritikusan érinti ezt a szektort, több 10 ezer munkavállaló kerülhet utcára


Dénes Rajmund Rolanddal, a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének (MMOSZ) elnökével február közepén beszélgettünk. Akkor még csak sejthető volt, hogy az életünket valamilyen szinten biztosan befolyásolja majd az akkor még Vuhanban tomboló koronavírus, de ilyen helyzetre azért nem számítottunk. Azóta tömegek kerültek utcára, a hírek szerint elsősorban a kölcsönzött munkaerőtől válnak meg a cégek. A szakember segítségével körbejártuk, milyen változások várhatóak a munkaerőpiacon, mire lehet számítani a következő hónapokban. Interjú.

Pézcentrum: Hogyan érintette az első leépítési hullám a kölcsönzött munkaerőt?

Dénes Rajmund Roland: A COVID-19 vírus okozta gazdasági válság előszele elsőként a vendéglátásban, valamint a turisztikai és rendezvényszervező cégeknél indított el komoly leépítési hullámot. A kormány által bejelentett munkáltatói és munkavállalói adó- és járulékkedvezmény sok vállalkozásnak jelentett mentőövet, de sajnos sok esetben egyes szolgáltatók már 1-2 héttel a mentőcsomag bejelentése előtt bezárásra kényszerültek, vagy kénytelenek voltak a dolgozóik jelentős részét elküldeni. 

Az éttermek esetében közel 500 vendéglátó egység állt át részleges vagy teljes kiszállításra. A válságba került cégek leépített dolgozói egy részének sikerült ételfutárként elhelyezkednie, a többiek 90 napig járó álláskeresési járadékot igényeltek. Erre akkor lehet jogosult valaki, ha az igénylést megelőző 3 éven belül rendelkezik 365 nap bejelentett munkaviszonnyal. Többen megpróbáltak új munkahelyet keresni, viszont ez a jelenlegi helyzetben különösen nagy nehézséget jelent. A cégek többsége jobb esetben kivár, rosszabb esetben már szintén megkezdte a dolgozói létszámának leépítését, nem tud új munkaerőt fogadni. A turizmus-vendéglátásban is dolgoztak kölcsönzött munkavállalók, de nem ez a jellemző atipikus foglalkoztatási terület.

Mire számíthat most a kölcsönzött, diák vagy nyugdíjas munkaerő?

A második hullámban már a termelő vállalatoknál foglalkoztatott kölcsönzött dolgozók létszáma is közel 20 százalékkal csökkent, ami több ezer munkavállalót érint. Sajnos a következő hetekben kormányzati segítség nélkül ez a csökkenés összességében akár 50-80 százalék is lehet, ami több 10 ezer munkahely megszűnését is jelentheti.

A nyugdíjas dolgozók most az egyik legveszélyeztetettebb korcsoport, így több területen az volt az első felelősségteljes döntés, hogy a biztonságuk és egészségük védelme érdekében otthon maradhassanak. Amennyiben egy foglalkoztató ezt lehetővé tudta tenni, ott a távmunka feltételei kialakításra kerültek és home office-ban végezhetik tovább a munkájukat. 

A banki szektorban 80 százalékos mértékű leépítés várható - már ami a kölcsönzött munkaerőt illeti. A banki adatbiztonság, a GDPR adatvédelmi szabályai nem teszik lehetővé a távmunkát kölcsönzött és iskolaszövetkezeteken keresztül dolgozó diákok számára. A bankfiókok többsége ideiglenesen bezárt vagy rövidített nyitva tartással működik, így itt sincs lehetőség az átcsoportosításra, a kölcsönzött vagy a diák dolgozók tovább foglalkoztatására. Természeten az ügyfeleink nagy része csak felfüggesztette a "külsős" kollégák foglalkoztatását, ahogy a válság elvonult, úgy fokozatosan visszaépíti az ideiglenesen elküldött dolgozókat. 

A jelenlegi helyzetben úgy látom, hogy a telekommunikációs és az SSC szektor tudta a legjobban megvédeni a munkavállalóit és folytatni a tevékenységét. Ezek a cégek a technikai hátterükkel, felkészültségükkel és rendelkezésre álló eszközeikkel képesek voltak nagyon gyorsan és hatékonyan megoldani és kiépíteni a távmunkában történő munkavégzés feltételeit, így több ezer munkavállaló munkahelyét mentették meg. Azonban a személyes ügyfélszolgálaton dolgozó kölcsönzött és diák munkaerőt itt is elküldték vagy jobb esetben átcsoportosították. 

A kereskedelemben és a logisztikai, szállítmányozási területeken komoly felfutás, megrendelés növekedés tapasztalható. Így a diák vagy kölcsönzött munkaerő egy része ezekre a területekre átcsoportosítható. Ugyanez a tendencia vonatkozik a gyógyszeripari és stratégiailag fontos közműszolgáltatókra is. Jelenleg van olyan gyógyszergyártó partnerünk, ahol folyamatos a munkaerő-felvétel, de sajnos a mostani munkaerőpiacra általánosságban nem a létszámbővítés a jellemző.

Az autóipari területeken a gyárbezárások komoly leépítési hullámot indítottak el. A Suzuki, saját dolgozóit állásidőre, a 600 kölcsönzött dolgozóját pedig az utcára küldte. Véleményem szerint ez nem jó üzenet és a foglalkoztató cég HR stratégiája nem veszi figyelembe, hogy az újrainduláskor nem szívesen megy vissza dolgozni a szakképzett és betanított dolgozó, ha azt érzi, azt éreztetik vele, hogy ennyire ki van szolgáltatva. A dominó elv alapján az alkatrészellátási gondok miatt leállt autógyártás komoly kihívás elé állította a beszállítói láncot, ez többségében magyar vállalkozásokat érintett. 

Partnereink jelzései alapján alkatrész ellátási és a válság okozta piaci vásárló erő visszaesése miatt értékesítési nehézségekkel küzd a háztartási és szerszámgépgyártási szegmens is, ezeken a területeken is részleges vagy időszakos gyárbezárásokra kell számítanunk. A munkavállalóikkal szemben is felelősségteljesen gondolkodó cégek egy része - kormányzati intézkedésre, támogatásra várva - önerőből még egy rövid ideig, talán 2-3 hétig meg tudja tartani kölcsönzött dolgozóit. Állásidővel, munkaidő terhére megelőlegezett munkaóra kifizetésével vagy a fizetett éves szabadságkeret terhére az időarányosnál jelentősen nagyobb, 5-15 nap szabadság kiadásával igyekszik megtartani a kölcsönzött munkaerőt. Mindegyik munkahelymegtartó és munkavállaló-barát, felelős döntés, ugyanakkor ez utóbbi komoly likviditási gondot okozhat, kölcsönbeadó cégenként akár több 100 millió forint plusz forrás bevonását teszi szükségessé. Ugyanis az időarányosnál nagyobb mértékű fizetett szabadság kiadását a kölcsönbeadó cég fizeti ki, előlegezi meg. 

A munkaerő-kölcsönzők a leépített munkaerőt el tudják helyezni másik szektorban? 

A jelenlegi válság nem konkrétan egy megrendelő céget, nem egy foglalkoztatási szektort, nem csak Magyarországot, hanem az egész világot, minden ország gazdaságát érinti.

Vannak természetes biztató jelek. Mai napon jelezte az egyik nagy kölcsönbevevő partnerünk, hogy több száz kölcsönzött dolgozónkat hónapokig nem tudja majd foglalkoztatni, de nem szeretné elküldeni őket, mert értékes munkatársak. Kéri a segítségünket, együttműködésünket, hogy az azonos telephelyen lévő másik két cég gyáregységébe, azonos munkakörben, azonos bérstruktúrával és bérbesorolással csoportosítsuk át a kölcsönzött dolgozókat. Amikor pedig újra elindul a gyártás, akkor mindenkit visszavárnak. Ezt így könnyű elmondani, de komoly logisztikát igényel végrehajtani. Ugyanakkor a munkaerő-kölcsönzésnek pont ez a rugalmasság lenne az egyik legfontosabb lényege, erőssége, hiszen ilyen nehéz gazdasági helyzetben most az atipikus a tipikus.

Milyen atipikus foglalkoztatási formák esetén működik érdekvédelmi szervezet?

Dr. Fiák István, a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (DIAKÉSZ) elnöke: 1998 óta működik. A DIÁKÉSZ látja el az iskolaszövetkezeteken keresztül foglalkoztatott nappali tagozaton tanuló diákok kétharmadának érdekképviseletét. A diákszövetkezeti szektorban dolgozó diákok száma 180 000 fő.

Dolgos Attila, Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekvédelmi Szövetsége (KÖZÉSZ) elnöke. 2017 óta látja el a teljes nyugdíjas szövetkezeti szektor érdekvédelmét. A nyugdíjas szövetkezeteken keresztül munkát vállaló nyugdíjas tagok száma 13 000 fő.

Dénes Rajmund Roland, elnök A Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségét (MMOSZ) magyar tulajdonban lévő munkaerő-kölcsönzők alapították 2010-ben. A kölcsönzött munkavállalók és az EFO (egyszerűsített foglalkoztatás) keretein belül foglalkoztatott munkavállalók érdekvédelmi szervezete. Az MMOSZ a szektor kétharmadának érdekképviseletét látja el. A munkaerő-kölcsönzés keretében foglalkoztatott dolgozók száma 170 000 fő.

A fenti 3 atipikus érdekvédelmi szervezet közel 250 000 fő foglalkoztatott munkavállaló és családja számára teszi lehetővé, elérhetővé a szabályos, ellenőrzött, bejelentett munkát és megélhetést.

Mit tehetnek ezek az érdekvédelmi szervezetek az atipikus jogviszonyban foglalkoztatott munkavállalók megtartásáért?

A három érdekképviseleti szervezet felajánlotta együttműködését és közösen kidolgozott egy, a munkaerő megtartására vonatkozó komplex csomagot, amit az előző héten eljuttatott a kormányzat részére. A fenti szolgáltatási szektorokat érintő foglalkoztatott létszámra és annak jelentős csökkenésére vonatkozó adatszolgáltatásban is részt vesznek a szervezetek.

Címlapkép: Getty Images

Ne maradj le a 10 millió forintos támogatásról!

A friss statisztikák szerint már több mint 500 milliárd forintnyi babaváró hitelt igényeltek a magyar családok. A termék népszerűsége nem véletlen, a feltételek teljesítése esetén ugyanis nem kell visszafizetni az akár 10 milliós támogatást. Külön ki kell emelni, hogy a babaváró program 2020 keretében felvett személyi hitel szabad felhasználású, azaz bármire elkölthető. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a babaváró hitelhez minden bank más feltételeket szab: például más az elvárt minimális jövedelem és a jövedelem terhelhetősége. A megújult Pénzcentrum babaváró hitel kalkulátor az aktuális banki feltételek alapján pontosan megmondja, melyik banknál milyen feltételekkel kaphatsz kamatmentes hitelt. Kalkulátorunkban egy kattintással megtudhatod, hogy a jövedelmed alapján mely bankoknál érhető el számodra a babaváró hitel. Ne maradj le a támogatásról, még akkor sem, ha nem tervezel gyereket, mert ügyesen befektetve még így is megérheti igényelni a babaváró hitelt.

Hozzászólások száma: 1 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
perfekt
2020. 10. 26. 08:19
A számviteli törvény 2021. évi változásai. (1. rész)

Előző cikkünkben – a 13238. sz. törvényjavaslat alapján – összefoglaltuk a számvitelről...

hrdoktor
2020. 10. 26. 04:57
Bőrápolási tanácsok a HRDoktortól

Bőrünk állapota jelzi a külvilág felé az ember belső egyensúlyát, táplálkozási szokásait...

vezetoi-coaching
2020. 10. 25. 10:33
Ki miért választ coachot és miért (és mennyit fizet érte...)?

No, van egy új, érdekes magyar felmérés  (a Business Coach Kft a készítő) a coachingról, ennek...

legacykft
2020. 10. 16. 19:19
7 tipp, hogyan őrizd meg a belső békéd

Emlékszel még arra, amikor értetlenül hallgattad a felnőtteket a rohanó - őrült? - világról...

coachco
2020. 10. 16. 16:57
Mikor stoppoltál utoljára?

Nem tudom, a mai fiataloknak milyen arányban lehet stoppos élményük, közülük kik azok, akik még...

hrbonbon
2020. 10. 08. 13:45
A vezető tudatossága – amikor te magad vagy a megoldás egy problémára, és amit ez elárul rólad

Miért lettél vezető? James Bond kényszerített? Nem gondolom! Egy interjún a Megbízó regionális...

ajovomunkahelye
2020. 09. 15. 08:35
A járvány meghozta a változást: a digitalizáció áll a középpontban

A járványhelyzet nemcsak a mindennapi életünket, de a munka világát is véglegesen megváltoztatta....

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

10.22-10.28
Országos

Lidl

10.22-10.28
Országos

Auchan

10.22-10.28
Országos

Tesco

10.22-10.28
Országos

  Ajánlatunk

Öngondoskodás 2020

Befektetés, vagyon, megtakarítás

Portfolio Private Health Forum 2020

A koronavírus és a magánegészségügy

Budapest Economic Forum 2020

A magyar gazdasági csúcstalálkozó