A 2025-ös munkaerőpiac kihívásairól beszélgettünk Berta Gáborral, a Man at Work ügyvezetőjével.

Elfáradtak a magyarok: jelentősen csökkent a munkavállalói aktivitás, ki fog így dolgozni?
A 2023 eleje óta tapasztalt élénk munkavállalói aktivitás 2024 utolsó negyedévére mérséklődött, 5% alatti növekedés volt a meghirdetett állásokra leadott pályázatok számában az előző év utolsó három hónapjában mérthez képest. Volt vármegye, ahol azonban továbbra is magas volt a munkakeresés intenzitása, a legnagyobb arányban Fejér, Bács-Kiskun és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében – derült ki a Profession.hu legújabb negyedéves jelentéséből.
A 2024. év utolsó negyedévében az egy évvel korábbihoz hasonló munkakeresői aktivitást mértek Magyarország leglátogatottabb állásportáljánál: 4,84%-kal több munkavállalói jelentkezés történt, mint 2023 utolsó három hónapja alatt.
Öt vármegye kivételével az ország egész területén több pályázatot adtak le a felhasználók a portálon keresztül elérhető álláshelyek betöltésére, mint tavaly ilyenkor, a legnagyobb arányban Fejér (+33,7%), Bács-Kiskun (+24%), valamint Borsod-Abaúj-Zemplén (+18,3%) vármegyékben. Ezzel szemben csökkenést mértek Békés (-16,6%), Szabolcs-Szatmár-Bereg (-12%), Hajdú-Bihar (-4,2%), Nógrád (-3,6%) és Heves (-1%) vármegyékben.
A munkakeresők jelentkezései a legnagyobb mértékben az üzleti támogató központok (+34,9%) kategóriában meghirdetett pozícióknál gyarapodtak ebben az időszakban a tavalyihoz képest, amelyet a jog, jogi tanácsadás (+22,9%) és az építőipar, ingatlan (+20,4%) követ. Egy év alatt azonban csökkent a munkavállalói érdeklődés az ügyfélszolgálat, vevőszolgálat (-7,6%), az IT programozás, fejlesztés (-5,4%) és az IT üzemeltetés, telekommunikáció (-3,8%) kategóriákban elérhető lehetőségek iránt.
Nógrád vármegyében lassult le leginkább a munkaerő toborzása
2024 utolsó negyedében a vármegyék többségében a meghirdetett állások száma alulmúlta az előző év azonos időszakában aktivált hirdetésekét, ami országos átlagban 0,3%-os csökkenést jelent.
„2025 első felében nem várható jelentős átrendeződés a munkaerőpiacon a kereslet-kínálat dinamikákat illetően. Az év végi felmérésünk rámutat arra, hogy a megkérdezett munkaadók közül kicsit kevesebben gondolkodnak leépítésben, mint 2024-ben (13%-ról 11%-ra csökkent az arányuk) és 35%-ról 40%-ra nőtt azok aránya, akik változatlan foglalkoztatotti létszámmal fordulnak rá az idei évre. Ezek a prognózisok nem vetítenek előre jelentős trendfordulást, de figyelembe véve a feszes makrogazdasági körülményeket, ennek a mérsékelt optimizmusnak is lehet örülni” – mondta Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési igazgatója.
„Ugyan az elmúlt két évet jellemző inflációs nyomás már mérséklődni látszik, a cégek ennek ellenére is hasonló bérfejlesztési tervekkel számolnak, mint amit 2024-ben megvalósítottak. Ez alapján elmondható, hogy idén minden második cég tervez béremeléssel, amelynek átlagos mértéke 9,5%” – tette hozzá a szakember. „Munkaadóként nagyon fontos odafigyelni a jelölt oldali bérigényekre és a foglalkoztatói tervekre, mert a bér továbbra is az a faktor, amely az egyik leghatékonyabban tudja megmozgatni a munkavállalói oldalt” – magyarázta Tüzes Imre.
A munkaerőigényt szakmai területenként vizsgálva látható, hogy a bank, biztosítás, bróker, a vendéglátás és a jogi kategóriák volumene nőtt a legnagyobb arányban, míg a mérnök, az IT programozás és a gyártás, termelés esetében csökkent.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Nógrád vármegyében jelentősen lelassult a munkaerőfelvétel, ahol 30,1%-kal kevesebb betöltésre váró pozíciót hirdettek meg a vizsgált időszakban. A térségben leginkább a fizikai, segéd, betanított munka (-66,7%), valamint a szakmunka (-46,4%), illetve a gyártás és termelés (-35%) területén kínált lehetőségek szűkültek be év-év összehasonlításban. Nógrádot Heves vármegye követi hirdetésszám csökkenésben (-22,7%), majd Vas (-14,1%), Komárom-Esztergom (-13,2%), Győr-Moson-Sopron (-12,4%) és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye (-11,8%).
Somogy vármegyében több emberre volt szükség, leginkább a szállítás, beszerzés, logisztika terén
A munkaerőigény Somogy vármegyében erősödött leginkább (+12,7%), ahol a szállítás, beszerzés, logisztika, a HR és munkaügy, a mérnöki területek, valamint az értékesítés és kereskedelem kategóriákban kerestek több embert az előző év végéhez képest. Az adminisztráció, asszisztens és irodai munka, a vendéglátás, hotel, idegenforgalom, illetve a gyártás, termelés terén pedig csökkent a toborzás intenzitása a térségben.
A feladott hirdetések számában a második legnagyobb gyarapodás 11,6%-kal Hajdú-Bihar vármegyében történt, ahol a gyártás, termelés, az IT programozás, fejlesztés és a bank, biztosítás, bróker számított a top három területnek, a leginkább csökkenőnek pedig a mezőgazdaság, környezet, az IT üzemeltetés, telekommunikáció és a szállítás, beszerzés, logisztika.
A fővárosban szintén több volt az új munkalehetőség a tavalyi év utolsó három hónapjához képest (+2,5%). Elsősorban (az egy évvel korábbi állapothoz hasonlóan) a vendéglátás, hotel, idegenforgalom hirdetésszáma gyarapodott meg az előző év azonos időszakában aktiváltakhoz képest (+44,5%), valamint a cégvezetés, menedzsment (+38,8%) és a jogi (+37,2%) pozíciókra pályázók lehetőségei bővültek. Közel 20%-kall kevesebb nyitott állás volt viszont a mérnökök számára Budapesten, illetve az IT programozás, fejlesztés kategória hirdetései is csökkentek (-12%).

Fű alatt már beindult a kirúgási hullám a hazai cégeknél: sokaknak esélytelen lesz új állást találni
A határozott idejű szerződéssel rendelkező fizikai munkásoktól és a kölcsönzött munkaerőtől egyre több esetben válnak meg a cégek. Sok munkahelyen a nyugdíjba menőket nem pótolják.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Tudod, hogy milyen káresetekre fizet a lakásbiztosításod?
A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább.
-
Egyetemre menjek vagy vállalkozzak? Sok fiatal teszi fel a kérdést
Bethlendi András tanszékvezető szerint egy komoly vállalkozás vezetéséhez nélkülözhetetlen a legfrissebb nemzetközi gazdasági módszertanok alkalmazása.
-
Kiváló minőségű pékáruk a Vela Pékségtől (x)
A Vela Pékség elhivatottsága a kiváló minőség iránt a KMÉ-védjeggyel is igazolást nyert.
-
Kiváló minőség jele a Nádudvari Élelmiszer Kft. termékein (x)
A Nádudvari Élelmiszer Kft. elkötelezett a kiváló minőség iránt – ezt bizonyítja a KMÉ-védjegy is.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


