0 °C Budapest
Dover, 2023. november 2.Kamionok sorakoznak a doveri kikötõben 2023. november 2-án, miután a Ciarán névre keresztelt vihar miatt számos kompjáratot töröltek. Hollandiában narancsszínû riasztást adtak ki a térségre, míg Franciaországban több, mint egymillió ember maradt áram nélkül.MTI/EPA/Stuart Brock

Rengeteg magyar szerezhet idén ingyen jogosítványt: beindult a toborzás, lehet jelentkezni

MTI
2024. február 29. 13:34

A munkaerőpiaci aktivitás növelése, valamint a szállítmányozási és személyszállítási területen tapasztalható sofőrhiány enyhítése érdekében gépjárművezető képzési program indul 2024. március 1-jén. Az 1,7 milliárd forintnyi hazai forrásból megvalósuló programban több mint ezren szerezhetnek jogosítványt, ami érdemben hozzájárulhat a foglalkoztatás bővüléséhez, a közúti áru és személyszállítás versenyképességének javulásához - jelentette be csütörtöki közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

2024 március 1-én új programot indít az OFA Nonprofit Kft., melynek keretében C, C+E és D típusú jogosítványt, valamint gki igazolványt szerezhetnek a résztvevők. A pályázaton való részvétel feltétele - a magyar állampolgárság mellett - a legalább 2 éve meglévő "B" kategóriás jogosítvány, az egészségi alkalmasság, illetve a képzéstípustól függően II. vagy III. kategóriás pályaalkalmassági határozat megléte.

A képzésre regisztrált álláskeresők, munkaerőpiaci szempontból inaktívak, és munkahellyel rendelkezők is jelentkezhetnek. A program az elhelyezkedést is segíti, hiszen a partner munkáltatókkal együttműködési megállapodások megkötésére kerül sor, amelynek keretében legalább 12 hónapon keresztül garantálják a programban sikeresen résztvevők elhelyezkedését.

Ezen túlmenően az OFA szakemberei mentorálással segítik a résztvevőket mind a képzés, mind pedig az elhelyezkedés időszakában.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A programmal kapcsolatos részletes információk mind a képzés iránt érdeklődők, mind pedig a bekapcsolódni kívánó cégek részére már elérhetők az OFA Nonprofit Kft. honlapján - írta az államtitkár.

Címlapkép forrása: MTI/MTVA

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 9. 20:58