6 °C Budapest
Meredeken emelkedtek a magyar melósbérek: szép összeget kereshet ma egy kétkezi munkás idehaza

Meredeken emelkedtek a magyar melósbérek: szép összeget kereshet ma egy kétkezi munkás idehaza

2023. október 30. 10:32

A harmadik negyedévben 1855 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ami 17,4 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakában tapasztalt 1579 forinthoz képest – derül ki a Trenkwalder felméréséből, melyben 7 ezer fő béradatait dolgozták fel. A kutatás szerint a felsőbb bérkategóriákban kisebb mértékben változtak a bérek: a Moore Hungary több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője esetében 2022 harmadik negyedévéhez képest 9,2 százalékos bérnövekedést tapasztalt.

Ismét jelentős fordulóponthoz ért a hazai munkaerőpiac: a fogyasztói árindex csökkenésének köszönhetően több mint egy év után a béremelés üteme újra előzni kezdte az inflációt. A KSH szerint szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 12,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, vagyis a fizikai munkabérek reálértéke már mintegy 5 százalékkal nőni tudott a 12 hónappal ezelőtti értékhez képest

– hangsúlyozta a Trenkwalder felmérése kapcsán Hamrák Viktor, a cég szolgáltatási igazgatója. Hozzátette, az előrejelzések azt mutatják, hogy az infláció rövidesen visszatér a 10 százalék alatti sávba, vagyis arra számíthatunk, a következő negyedévekben tovább nő majd a fizikai dolgozók keresetének vásárlóértéke.

A régiók szerint lebontott statisztikák azt mutatják, hogy Észak-Magyarországon 1600 forint körül, míg a többi régióban 1700-1900 között alakul az átlagos fizikai órabér. Közép-Magyarország és a főváros ugyanakkor egyre jobban kiugrik a hazai mezőnyből: ezeken a területeken az órabérek átlagos nagysága immár meghaladta a 2500 forintos szintet is.

A Moore Hungary ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezetőnek a béradatait vizsgálta meg. A 700 ezer és 1 millió forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében a béremelkedés mértéke 2023 harmadik negyedévében átlagosan 9,2 százalék volt az előző év hasonló időszakához viszonyítva.

A szellemi középvezetők körében a cégek jelentős része továbbra sem tudta teljesen kompenzálni az inflációt béremeléssel

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

– mutatott rá Hajnal Péter, a Moore Hungary ügyvezető partnere. Elmondta, sok vállalkozásnál a megnövekedett költségek miatt jelenleg is a folyamatos működés biztosítása az elsődleges cél. Az inflációs ráta fokozatos csökkenése mellett azonban várhatóan az év végére ebben a szegmensben is megkezdődhet a reálbérek fokozatos emelkedése.

Az országos szinten több mint 60 ezer főt foglalkoztató szolgáltatóközpontok (SSC-k) középvezetői esetében a fenti szellemi foglalkozású középvezetői átlagot kissé meghaladó, 9,7 százalékos béremelést hajtottak végre az elmúlt év során. Ebben a körben már kissé megnőtt azok száma, akik a munkahelyváltással próbáltak nagyobb bérnövekedést elérni. Az elemzett mintában egy év alatt 3-ról 7 százalék körüli mértékre nőtt a kilépési forgalom. Eközben ezen a területen ismét erősödik a verseny alakult ki a megfelelő végzettséggel és nyelvtudással rendelkező munkavállalók iránt, ami várhatóan majd a kínált bérek szintjének további emelkedésében is megmutatkozik.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2025.12.03 14:08
Az év végi időszak gyakran jár a szokásosnál nagyobb munkahelyi terheléssel. Ha azonban sikerül jól...
legacykft  |  2025.11.25 17:46
Vajon miért érezzük azt olyan gyakran, hogy két külön világ között próbálunk lavírozni? Hogy a munka...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
laskainelli  |  2025.11.13 08:15
Sokan élik meg azt a frusztráló érzést, hogy a párkapcsolatuk mintha egyhelyben toporogna. Nincs nag...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 7. vasárnap
Ambrus
49. hét
December 7.
Advent (2.)
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. december 6. 19:19
Agrárszektor  |  2025. december 6. 19:31