A fennakadás hétfőre is áthúzódott, a légi közlekedés ugyanis még mindig nem állt helyre, és a járatok mintegy háromnegyede jelenleg sem közlekedik.
A SZEF, az ÉSZT, a MASZSZ és a Liga Szakszervezetek közös nyilatkozata a légiforgalom-irányítók veszélyhelyzet alatti sztrájktilalmával kapcsolatban. A nyilatkozatot a Pénzcentrum változtatás nélkül közli.
A jelen nyilatkozatot aláíró négy magyar szakszervezeti konföderáció egységesen aggodalmának ad hangot amiatt, hogy 2021. július 27-én kormányrendelet jelent meg, mely a veszélyhelyzet fennállása alatt, illetve az azt követő 15. nap végéig ideiglenesen megtiltja a sztrájk gyakorlását a légiforgalom-irányító szakszemélyzet számára a 100%-os állami tulajdonban lévő HungaroControl Zrt. vonatkozásában.
Az aláíró országos szakszervezeti szövetségek mélységes aggodalmukat fejezik ki amiatt, hogy egy – kizárólag sajtóhírek szerint – szervezés alatt álló lehetséges sztrájkkal párhuzamosan a tulajdonosi jogokat gyakorló kormány kormányrendelettel avatkozzon be a vállalat belső munkaügyi konfliktusába, a menedzsmentet tárgyalásra ösztönző tulajdonosi iránymutatás helyett.
A kormány, mint a tulajdonos magyar állam képviselője, nem keverheti össze a tulajdonosi jogok gyakorlását és az államigazgatási feldadatok ellátását. Ha ezt teszi, azzal bizonytalanságot kelt minden magyarországi munkavállaló és az őket képviselő szakszervezetek között abban a tekintetben, hogy az ilyen beavatkozásoknak vajon hol vannak a határai?
A jelen nyilatkozatot aláíró konföderáció vezetők, alapos tájékozódás, valamint a hazai és a nemzetközi jogi lehetőségek felmérése után javasolják, hogy a meggyőződésük szerint téves helyzetértékelés miatt kiadott vonatkozó kormányrendelet kerüljön visszavonásra. Továbbá az államigazgatási és az állami tulajdonosi szerepkör párhuzamos, de mégis egymástól független tevékenysége kerüljön újra szétválasztásra és az esetleges munkahelyi konfliktusok megoldására a munkahelyeken belüli tárgyalások keretei között kerüljön sor.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







