17 °C Budapest
A Rijádi repülőtér mecsetje

Most érkezett: újabb támadás érte a nemzetközi repülőteret, azonnal leállították a járatokat

MTI
2026. október 10. 18:29

Újabb támadás érte szombaton a rijádi nemzetközi repülőteret, ahol hangos robbanás hallatszott, az utasokat az épület egyes részeiből kimenekítették, a légi forgalmat pedig leállították.

A robbanást követően több mint egy tucat mentőautó sietett a helyszínre. A Flightradar24 járatkövető oldal adatai szerint a Rijádba tartó valamennyi repülőjáratot törölték vagy más repülőtérre irányították. Az Etihad Airways és a Qatar Airways is több járatot törölt, egyes járatok hétfőig nem közlekednek.

A repülőtér arra kérte az utasokat, hogy indulás előtt légitársaságuknál tájékozódjanak járatuk közlekedéséről. A Halid király nemzetközi repülőtér ellen a héten már két támadást is végrehajtottak, amelyekben négyen meghaltak, többen megsebesültek, és egy repülőgép súlyosan megrongálódott. A korábbi támadásokért az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók vállalták a felelősséget.

A húszik a hónap elején ellenük indított jemeni kormányzati offenzíva után bejelentették, hogy a szaúdi légteret katonai műveleti területnek tekintik, és felszólították a légitársaságokat, hogy kerüljék el. Rijádban a következő napokban energetikai és befektetési konferenciákat rendeznek. A szervezők szombaton közölték, hogy a tanácskozásokat a támadások ellenére megtartják, és biztosították a résztvevőket arról, hogy gondoskodnak a biztonságukról.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
1 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Peekaboo
4 napja
Ezért a teljesen fölöslegesen kirobbantott háborúért tényleg megérdemelné Trump a Nobel-békedíjat, hehe.
0
0
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 15. csütörtök
Teréz
42. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?