7 °C Budapest

20 százalékkal kevesebbet voltunk betegszabadságon a pandémia alatt: meglepő adatok

2020. december 15. 19:07

A távmunka komoly szerepet játszott abban, hogy összességében 20 százalékkal csökkenjen a kivett betegszabadságok száma a koronavírus-járvány alatt - derül ki egy friss elemzésből. A beteg gyerekek miatt távol maradók aránya tavasszal és nyár elején majdnem háromnegyedével csökkent.

A Process Solutions BPO (kiszervezett üzleti folyamatokkal foglalkozó - a szerk.) vállalat elemzése alapján a magyar munkavállalók kevesebb betegszabadságot vesznek ki, részben a home office miatt. A cég közel 40 vállalat mintegy 15.000 magyarországi munkavállalójának 2020 március és szeptember közötti adatait hasonlította össze kutatásában az egy évvel korábbiakkal. 

A kutatás három részre bontotta az időszakot, az első hullám idejére (március - június), a nyári enyhítések időszakára (július - augusztus), valamint az iskolakezdés időszakára (szeptember). A teljes vizsgált időszakban 2020 márciusától 2020 szeptemberéig összesen 18%-kal csökkent a betegség miatti távollétek száma, amiből a gyermekek betegsége miatti táppénz csökkenés 43%, saját jogú betegség esetén pedig 17%.

Ezen belül megfigyelhető, hogy az első hullám (március-június) időszakában magasabb volt a csökkenés mértéke, mint az utána következő időszakban: a saját betegségek aránya ekkor 21%-os, a gyermek betegsége miatti távollét aránya 57%-os csökkenést mutat, míg a nyári időszakban ezek rendre 15%-os és 29%-os, a szeptemberi időszakban pedig már csupán 3%-os és 16%-os csökkenést mutatnak.

Varga Judit, a vállalat senior managere elmondta: "Kiemelkedően magas az átlagos csökkenéshez képest az IT-, a telekommunikáció- és a pénzügyi szektorokban tapasztalható csökkenés, a saját jogú betegségek száma 18 ezerről 12 ezerre, a gyermek betegsége miatti távollét 1250-ről 575-re estek vissza a teljes időszakot nézve. Ezen szektorokban jellemzően könnyebben megoldható az otthoni munkavégzés, míg a kiskereskedelemben mindkét távollét aránya még minimális növekedést is mutat 2019-hez képest."

Egyértelműen megfigyelhető, hogy azon munkavállalók esetében, ahol a többség számára van lehetőség az otthoni munkavégzésre (többségben irodai munkát végző dolgozókat foglalkoztató cégek), a távollétek aránya jelentősen csökkent. Mindkét távollét-esetben a március-június időszakban a legmarkánsabb a csökkenés, a gyermek betegsége miatti távollét ezen időszakra például közel 70%-os csökkenést mutatott, míg a szeptemberi időszakban már szinte megegyezik a tavalyi évi adatokkal.       

Érdekes azonban megfigyelni, hogy a többségében fizikai dolgozókat foglalkoztató cégek esetében, ahol tehát jellemzően nincs lehetőség otthoni munkavégzésre, a saját jogú betegszabadságok aránya stagnál a két évet összehasonlítva, a gyermekek betegsége miatti távollét viszont itt is jelentősen csökkent: összesen 28%-kal (1000 távollétről 720-ra). Ezen belül a március-június időszakban (amikor az iskolabezárásokat rendelte el a kormány) 41%-os csökkenést látunk, a nyári időszakban szintén 31%-os csökkenést, míg a szeptemberi, iskolakezdési időszakban már növekedett a távollétek száma 34%-kal 2019-hez képest. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Habár azon dolgozók, akik nem tudnak otthonról munkát végezni nem tehetik meg, hogy az iskolabezárások ideje alatt munkavégzés mellett otthon maradjanak a gyermekükkel, feltehetően a másik szülő vagy egyéb segítség bevonásával oldották meg a gyermekek felügyeletét, így a gyermekek betegsége miatti táppénz lehetőségével ők is jóval kevesebb esetben éltek.        

Habár a betegszabadság lejárta után a táppénz szinte teljes költségét, valamint a gyermekápolás céljára fizetett táppénz egészét az állam finanszírozza, a munkáltatónak is érdeke, hogy a munkavállalói a lehető legkevesebb betegség miatti távollétet használják fel, természetesen csak akkor, ha valóban munkaképesek és nem csupán az állásuk elvesztése miatti félelem miatt dolgoznak akár nem teljesen egészségesen is - legyen a munkavégzés helye akár a saját otthonuk, akár a cég telephelye. 

"Az otthoni munkavégzés mindemellett jó lehetőséget biztosít a távollétek csökkentésére: amennyiben például egy pénzügyi szektorban dolgozó munkavállalónak egy kisebb lábsérülés miatt nehéz vagy lehetetlen lenne a munkahelyére utazni, úgy otthonról teljes értékű munkát végezhet, teljes fizetését megkapva a jellemzően jóval kisebb összegű táppénz helyett" - tette hozzá Varga Judit.   

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2025.12.03 14:08
Az év végi időszak gyakran jár a szokásosnál nagyobb munkahelyi terheléssel. Ha azonban sikerül jól...
legacykft  |  2025.11.25 17:46
Vajon miért érezzük azt olyan gyakran, hogy két külön világ között próbálunk lavírozni? Hogy a munka...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
laskainelli  |  2025.11.13 08:15
Sokan élik meg azt a frusztráló érzést, hogy a párkapcsolatuk mintha egyhelyben toporogna. Nincs nag...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 6. szombat
Miklós
49. hét
December 6.
Mikulás
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. december 6. 19:19
Agrárszektor  |  2025. december 6. 19:31