Szigorú elvárások, kemény kiképzés és komoly felelősség – ilyen valójában a légiutas-kísérők munkája.
A bérek kifizetéséért tüntettek a Dunaferr szakszervezetei: a cég veszteséges, de erről nem a dolgozók tehetnek
A Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet azért rendezett demonstrációt, mert a cég vezetése augusztus 14-én egyoldalúan felmondta a társaságcsoport kollektív szerződését és azóta sem tárgyalt az aláírásra jogosult szakszervezetekkel, illetve az októberi bért - a Munka Törvénykönyvét megsértve - nem fizették ki egy összegben határidőig, mostanáig csak egy részét kapták meg a munkavállalók.
A szakszervezetek szerdán, Budapesten, az orosz nagykövetség előtt is demonstráltak. A dunaújvárosi tüntetésen résztvevő mintegy háromszáz dolgozó a cég főépületénél gyülekezett, majd onnan vonultak át rendőri kísérettel a város jelképének számító, Somogyi József Martinász című szobrához. A szobornál Molnár László, a Dunaferr Vasas elnöke azt hangsúlyozta, hogy felelősséget éreznek a vállalat jövőjéért, Dunaújváros és a régió jövőjéért, ugyanakkor féltik a jövőjüket, mert az elmúlt időszakban olyan folyamatok indultak el, amelyek érzésük szerint "rossz irányba fordítják Magyarország egyetlen acélgyárának szekerét".
Rámutatott, hogy a 2008-as gazdasági világválság óta, a 2017-es és 2018-as évet leszámítva, szinte folyamatosan veszteségesen működik a cég, ám erről nem a munkavállalók tehetnek, a menedzsment mégis a munkavállalók sarcolását tartja egyedül járható útnak. Úgy vélte, a gyár haldoklik, de nem életképtelensége miatt, hiszen vannak megrendelések, jók az eladási árak, hanem a felelős tulajdonosok hiánya miatt, akiknek a segítségét kérte.
Spieglné Balogh Lívia, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke beszédében azt üzente a tulajdonosoknak és a befektetőknek, hogy a dunaferres munkavállalók szeretik a munkájukat, elhivatottak a szakmájuk iránt, a dolgukat felelősségtudattal és pontosan elvégzik, mindezekért pedig a legalapvetőbb elvárásuk és joguk, hogy a jövőben is kollektív szerződéssel garantálják juttatásaikat.
Jelezte, a szakszervezetek készek a tárgyalásokra. Gombos György, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a munkavállalók az évek alatt egyre több munkát végeznek, miközben a munkakörülmények semmit sem javulnak. Szerinte egyetlen munkavállaló sem tehet arról, hogy a cég ilyen helyzetbe került, ezért a cégvezetés a felelős, amely "több mint egy évtizede egyre mélyebb gödörbe taszítja a vállalatot". A demonstráció végén a jelenlévők fehér-fekete lepellel letakarták a szobrot, ezzel jelképezve a szomorú jelent és a reményteli jövőt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A nyilvános cégadatok szerint a 4500 főt foglalkoztató ISD Dunaferr Zrt. 2018-ban 368 milliárd forint nettó árbevétel mellett 10,6 milliárd forint korrigált adózott eredményt ért el.
Elképesztő különbségek: egyes országokban napokat, máshol heteket kell dolgozni ugyanazért a pénzért
A világon hatalmas különbségek vannak a keresetekben: van, ahol gyorsan összejön 1000 dollár, máshol hetekbe telhet.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







