Címke: kollektív szerződés (22 cikk)

Világgazdaság | 2021. március 18. 09:01

Egyre nő a dolgozókban a feszültség: ez a válaszuk a rendezetlen bérekre

Több tízezer munkavállaló vár az idei emelésre. Az állami cégek esetében a bértárgyalások a cafeteriakeretet is érintik, emiatt amíg nincs megállapodás, a dolgozók nem kapnak például Szép-kártyára sem utalásokat. Bár a társaságok húsvétig legalább a béren kívüli juttatásokról szeretnének egyezségre jutni, érdemi előrelépésre a következő hetekben sem lehet számítani.

Pénzcentrum | 2020. november 4. 12:31

Elfogyott a türelem: sztrájkkészültség a makói gumigyárban

A cégvezetés nyáron egyoldalúan felmondta a kollektív szerződést, s így kontroll nélküli mértékben emelheti a túlmunkát. Önmagában már ez is felér egy hadüzenettel, ám a szakszervezet mostanáig várta, valóra váltja-e a munkakörülmények javítására - is - tett kecsegtető ígéreteit a cégvezetés. Nem tette. A helyi szakszervezet felmérése szerint a gyár dolgozóinak nagy többsége annyira belefáradt a körülményekbe, hogy nyilatkozott: bármikor kész egy komoly figyelemfelkeltő tiltakozó akcióra - olvasható a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség (GSZSZ) közleményében.

Pénzcentrum | 2020. október 20. 11:01

Több ezren veszíthetik el közalkalmazotti státuszukat egyetlen tollvonással

Ezt nem hagyják annyiban: a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara az Országgyűlés soron kívüli intézkedését kezdeményezi annak érdekében, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény személyi hatálya ne terjedjen ki az egészségügyi szakdolgozókra.

MTI | 2020. október 16. 19:33

A bérek kifizetéséért tüntettek a Dunaferr szakszervezetei: a cég veszteséges, de erről nem a dolgozók tehetnek

A Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet azért rendezett demonstrációt, mert a cég vezetése augusztus 14-én egyoldalúan felmondta a társaságcsoport kollektív szerződését és azóta sem tárgyalt az aláírásra jogosult szakszervezetekkel, illetve az októberi bért - a Munka Törvénykönyvét megsértve - nem fizették ki egy összegben határidőig, mostanáig csak egy részét kapták meg a munkavállalók.

Pénzcentrum | 2020. április 15. 19:24

Szakértők vallottak: így lehetne még hatékonyabb a bértámogatás a koronavírus-járvány idején

A jelenlegi munkaerőpiaci helyzetben mind a bértámogatásról, mind a 24 hónapos munkaidőkeretről szóló rendeletek alapvető segítséget jelenthetnek a munkáltatók számára, hogy a jelenlegi nehéz körülmények ellenére képesek legyenek alkalmazásban tartani munkavállalóikat. A hosszabb munkaidőkeretet szabályozó, pénteken napvilágot látott rendelet hatékonysága ugyanakkor növelhető lenne néhány módosítással, emellett szükséges lenne a munkavállalók érdekeit védő garanciális szabályok bevezetése - vélik egyes szakértők.

Pénzcentrum | 2019. november 29. 05:32

Pénzre váltanád az éves szabadságod? Van ilyen: ennyit kérhetsz érte

Az év végén sokaknak marad fizetett szabadnapja, melyet már nem tudnak kivenni, ezért sok a bizonytalanság: vajon át lehet vinni őket a következő évre, esetleg kérhetjük a munkáltatót, hogy fizesse ki nekünk ezeket a napokat? A Pénzcentrum utánajárt ezeknek a kérdéseknek munkaügyi jogász segítségével, majd megkérdeztük a legnagyobb magyarországi foglalkoztatókat, náluk mi a helyzet?

Pénzcentrum/MTI | 2019. november 27. 08:29

Itt a megállapodás: 2-3 havi végkielégítést kaphat 800 elküldött magyar dolgozó

Csaknem két hónapon át tartó egyeztetést követően "szociális megállapodást" kötött az Electrolux Lehel Kft. és a vállalat dolgozói érdekképviseleteinek vezetősége arról, hogy milyen juttatásokat kapnak az érintett dolgozók a jászberényi üzem átszervezése során - közölte a cég a honlapján.

HRcentrum | 2019. október 16. 16:30

Nem mindenki várja a karácsonyt: ők fognak belegebedni a melóba

Ha december, akkor túlóra a boltos világban. Nem marad el 2019-ben sem. Arany, ezüst, bronz hétvége, nagyobb forgalom, eddig háromnegyedével ugrott meg a túlórázás. De drága buli is a túlóráztatás, most a legolcsóbb munkaerő a nyugdíjas.

GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem