2 °C Budapest

Kirúgta a szakszervezeti vezetőt a Suzuki-gyár: most töredékét keresi eddigi bérének

2020. augusztus 14. 09:28

Beperelte az esztergomi Suzuki-gyárat az a szakszervezeti vezető, akit annak ellenére rúgtak ki, hogy védett volt. Állítólag peren kívül megegyeztek, milliós bánatpénzt kapott. Most azonban a suzukis bére töredékét keresi egy másik munkahelyen.

Munkaügyi pert indított az esztergomi Suzukival szemben a férfi, akit tavaly év elején annak ellenére bocsátottak, hogy az újonnan alakult szakszervezet vezetőjeként munkahelyi védelem illette volna meg. A per végül egyezséggel zárult - tudta meg a 24.hu, de az egyezség titoktartási záradékot is tartalmaz, ezért sem az érintett, sem a Suzuki-gyár nem nyilatkozott.

A dolgozók között az a hír járja, hogy a kirúgott szakszervezeti vezetőt nem veszik vissza, nem is léphet be az üzem területére, holott máig ő az érdekképviselet vezetője. Ennek fejében milliós nagyságrendű bánatpénz ajánlott a gyár a portál információi szerint. A férfi 14 évet dolgozott a cégnél, műszakvezető volt. Megviselte az ügy, most a töredékét keresi a suzukis fizetésének, egy kisvállalkozásnál áruszállítóként dolgozik.

A 24.hu úgy tudja, a Suzuki eközben továbbra sem tárgyal a szakszervezettel, annak megalakulását továbbra is vitatja. A több mint 200 főt, a dolgozói létszám bő 10 százalékát tömörítő szakszervezet többször írt a gyár vezetésének, akik nem is válaszoltak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.02 10:23
Mondjuk ki. Ma nem trendi trénernek lenni. Volt idő, amikor ez a szakma magas presztízsű volt. Szel...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 2. hétfő
Karolina, Aida
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?