A döntés elsősorban a működési struktúra átalakításához, valamint az üzleti folyamatok racionalizálásához kapcsolódik.
A piaci kereslet csökkenése miatt az ABB bezárja ózdi gyárát, amely 2018-ban került a vállalat tulajdonába, a GE Industrial Solutions felvásárlásának részeként. Megközelítőleg 1000 munkahelyet érint az intézkedés.
Az ózdi gyár főként elektromos kismegszakítókat, áram-védőkapcsolókat és túláramvédelmi megszakítókat gyárt. A bezárás megközelítőleg 1000 munkahelyet érint. Az ózdi gyár termelési volumene folyamatosan csökken és hamarosan elér egy olyan szintet, ahol már nem lehet gazdaságosan folytatni a gyártást. A megmaradó néhány gyártósort az ABB más, régióbeli üzemeibe telepíti át, ahol megfelelő termelési kapacitás áll rendelkezésre.
A döntés nem befolyásolja az ABB egyéb magyarországi befektetéseit.
Az ABB a gyárbezárással érintett dolgozóknak támogatást kíván nyújtani, amely meghaladja a Munka törvénykönyve által előírt szolgáltatásokat, és remélhetőleg enyhíteni fogja a döntés társadalmi hatásait. A vállalat szorosan együttműködik majd a munkaügyi hivatallal, hogy segítse dolgozóinak elhelyezkedését az ABB valamelyik másik magyarországi telephelyén vagy a térség más vállalatainál, illetve hogy támogassa a szakmai átképzéseket, vagy akár a saját vállalkozások indítását - közölték.
Az ABB több mint 100 országban működik, és 144 000 főt alkalmaz. Vezető üzletágai az energetika, ipari automatizálás, hajtások, valamint robotika és gyártásautomatizálás. Az ABB Mérnöki, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. honlapja szerint Magyarországon Budapesten rendelkezik központi irodával, Győrben robotika szervizirodával, Fóton raktárhelységgel és szervizműhellyel, Gyálon logisztikai központtal, valamint Kecskeméten és Ózdon gyárral. A nyilvános cégadatok szerint az Industrial C&S Hungary Kft. néven működő ózdi üzem árbevétele 2018-ban 54,3 milliárd forint volt, adózás utáni vesztesége pedig 13 milliárd forint.
Update:
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) prioritásként kezeli az ózdi emberek ügyeit, így haladéktalanul reagál az ABB bejelentett gyárbezárási szándékára is. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter 2020. február 14-én, pénteken a városba utazik, ahol a térség országgyűlési képviselőjével, majd egy azt követő következő körben az ózdi önkormányzati vezetőkkel és az érintett cég beszállítóival tárgyal a kialakult helyzet rendezésének lehetőségeiről.
Az egyeztetések kiemelt célja, hogy a társaság 1000 munkavállalója minél hamarabb megnyugtató választ találjon arra, hol folytathatja a munkát. A kormány már korábban is beavatkozott a régiós foglalkoztatás biztonsága érdekében: az Ózdi Acélműben 20 százalékos részesedést vásárolt azért, hogy garantálja 500 munkahely megtartását.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







