Hiába kaphatnának fizetésemelést, mégsem mernek lépni a magyar melósok

Pénzcentrum
2018. május 2. 09:01

Az idei bértárgyalások légkörét nagyban befolyásolta a munkaerőpiaci nyomás is, a szakszervezetek szerint ugyanakkor a dolgozók még mindig nem tudják, hogy ma már bátrabban felléphetnek saját érdekeik védelmében. Sok cégnél a középvezetői réteg teremt kedvezőtlen munkahelyi légkört, de - elsősorban a kicsiknél - a vállalkozói magatartás is hátrányosan érintheti a munkavállalókat - írja a Magyar Idők.

Buzásné Putz Erzsébet, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének elnöke elmondta, nemcsak a nagy-, de a kis- és középvállalkozásoknál is átlagosan 10 százalék körüli vagy afeletti fizetésemelést hoz a legtöbb helyen az idei év. Ugyanakkor a szakszervezeti vezető kiemelte: a dolgozók sok helyen nincsenek tisztában a munkaerőhiány hatásaival, emiatt sok vezető még mindig nemkívánatos gyakorlatokat alkalmaz. Példaként említette, hogy volt olyan vállalkozás, amely - akár tisztességtelen módszereket is alkalmazva - arról győzte meg a dolgozókat, hogy lépjenek ki a szakszervezetből, ezáltal jelentős hátrányt okozva az érdekvédelmük terén.

Buzásné Putz Erzsébet szerint szintén gondot okoz sok cégnél, hogy a középvezetői réteg visszaél döntési jogköreivel. Példaként említette, hogy a tárgyalások során a fix alapbéremelés mellett a differenciálható rész elosztásánál sokan nem a teljesítményt vették figyelembe, hanem a bérrendezést szubjektív szempontok szerint, akár szimpátiaalapon döntötték el.

Kitért arra is, hogy a cégek között is megindult a verseny a munkaerőért. Egy adott ipari parkon belül a konkurencia akár magasabb fizetéssel, akár a pótlékok, bónuszok rendszerével könnyebben át tudja csábítani a munkavállalót, s a dolgozók közül is egyre többen váltanak. Sokaknál már nem a fizetés az egyetlen szempont, hanem az úgynevezett hangulat- és közérzetjavító intézkedéseket is egyre inkább figyelembe veszik. Idetartozik többek közt a rugalmasabb időbeosztás, a munkaközi szünetek vagy akár a munkavédelmi felszerelések minősége.

A bértárgyalások során több vállalatnál tartottak a szakszervezetek figyelmeztető munkabeszüntetést, illetve a sztrájkbizottságok megalakulása még a demonstrációk előtt is hatékonyan nyomást gyakorolt a vállalatok vezetőire. A problémát az alacsony, 4-5 százalék körüli bérajánlások okozták, valamint a differenciálások során tapasztalható visszásságok. Ugyanakkor a legtöbb helyen nem ez volt a jellemző, mivel a cégek a bérrendezés szükségessége mellett rendelkeztek a 10-14 százalék közötti emeléshez szükséges forrásokkal. Az alapbér emelése mellett nagyobb hangsúlyt kapott a béren kívüli juttatások bővítése is, amelyeknek fontos eleme a nyugdíj- és egészségügyi megtakarítások lehetősége.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A versenyszféra elemi érdeke ma már a dolgozók megtartása, mivel a potenciálisan új munkaerő nem mindenhol áll rendelkezésre. Szakértők szerint a magyar gazdaságnak még több százezer, bizonyos becslések szerint félmilliós munkaerő-tartaléka van, ugyanakkor a tapasztalatok azt mutatják, az ország bizonyos részein sokaknak olyan alapvető területeken vannak hiányosságaik, mint a munkakezdési idő betartása, a kulturált megjelenés vagy a belső kommunikáció. A cégek egyelőre kivárnak, de a szakszervezeti tapasztalatok szerint már megjelent az a vállalati réteg, amely elgondolkozott bizonyos termelési egységeinek kiviteléről az országból, ám általánosságban ez még nem jellemző.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom