Igencsak szétszabdalt a magyar társadalom: az ország legszegényebb településein tized annyiból kell kijönnie a családoknak, mint a jómódúbb településeken élőknek.
Az idei 10-15 százalékos emelkedést követően jövőre 9-10 százalékos bérnövekedésre számít a versenyszférában a munkaadói és munkavállalói oldal. A fizetéseket a minimálbérek már bejelentett további emelkedése, valamint a mind jelentősebb munkaerőhiány húzza felfelé - írja a Magyar Idők.
- mondta el a lapnak Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének főtitkára. Aki kiemelte azt is, ezek csak várakozások, mivel a vállalati szektorban nem januártól változnak a bérek, az üzleti terveket május végéig kell leadni. A munkaerőhiány azonban továbbra is befolyásoló tényező lesz, ahogyan a minimálbérek már meghirdetett újabb nagyarányú emelése is.
- vélekedett a főtitkár.
Buzásné Putz Erzsébet, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének (MTSZSZ) elnöke szerint cégmérettől függetlenül, 10-15 százalékkal nőhettek idén a fizetések a vállalati szférában a korábbi évek 3-5 százalékos emeléseihez képest, elsősorban a munkaerőhiány miatt. A szervezet várakozása szerint a versenyszférában jövőre is fennmaradhat ez a növekedési ütem, habár saját területén a szakszervezet szeretne újabb 15 százalékos bérfejlesztést kialkudni.
A bértárgyalások már tartanak, azonban a trend megváltozott, az év közbeni béremelések miatt már nem feltétlenül januártól jön az újabb bérrendezés, lehet, hogy azt év közben lépik meg a munkaadók, ráadásul számos vállalatnál tavaly többéves bérmegállapodás köttetett - emelte ki az MTSZSZ elnöke.
![Egyre több a munkanélküli: de mik a kilátások? Erre számíthatnak a jövőben, akik nem találnak állást](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/02/1707925895-qZK29Xw6O_sm.jpg)
Egyre több a munkanélküli: de mik a kilátások? Erre számíthatnak a jövőben, akik nem találnak állást
A 2024. április és június közötti három hónapban a foglalkoztatottak száma (15-74 éves korosztály) 4 millió 745 ezer fő volt, 21 ezerrel több, mint egy...
![Őrjítő félelem lett úrrá a dolgozókon: emiatt féltik nagyon az állásukat, hamarosan kirúghatják őket](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/01/1704811078-0qWyc4EVn_sm.jpg)
Őrjítő félelem lett úrrá a dolgozókon: emiatt féltik nagyon az állásukat, hamarosan kirúghatják őket
Az utóbbi években rendkívül fontossá vált a munkavállalóknak, hogy egy állás hosszú távon is biztosított legyen.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2020/01/1579873308-2mJ5kC6my_md.jpg)