33 °C Budapest

Itt a friss jelentés: tényleg ennyien dolgoznak Magyarországon?

2017. október 26. 13:32

Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 97 ezer fővel nőtt, ugyanakkor a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 35 ezer fővel csökkent - derült ki a KSH ma kiadott adataiból. A foglalkoztatottak létszáma 4 millió 451 ezer fő, ami 60 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

Az egy évvel korábbihoz képest 38 ezer fővel, 189 ezerre csökkent a munkanélküliség, ez azt jelenti, hogy 4,1 százalékos a mutató most - derül ki a KSH ma kiadott adataiból. Kiderült az is, hogy a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 451 ezer fő, ami 60 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 97 ezer fővel nőtt, ugyanakkor a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 35 ezer fővel csökkent. A foglalkoztatottak közül 4 millió 402 ezren tartoztak a 15-64 évesek közé, amely korcsoport foglalkoztatási aránya 1,6 százalékponttal, 68,7 százalékra emelkedett. A foglalkoztatási ráta Közép-Magyarországon volt a legmagasabb (72,5%), Dél-Dunántúlon a legalacsonyabb (63,6%), a két régió közti különbség közel 9 százalékpont.

4,1 százalékra mérséklődött a munkanélküliségi ráta

A 2017. július-szeptemberi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 38 ezer fővel, 189 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,8 százalékponttal, 4,1 százalékra csökkent. Látványos maradt a különbség a két nem munkanélküliségének változása között: a 38 ezres csökkenésből 31 ezret a férfiak körében mértek, és csak hétezret a nők között. A munkanélküliség átlagos időtartama 15,4 hónap. A munkanélküliek 40,6 százaléka legalább egy éve nem talál állást.

A Dél-Dunántúl az egyetlen régió, ahol nőtt a munkanélküliség, ott a növekedés 0,4 százalékpont volt. A legjelentősebb változás Dél-Alföldön következett be, ahol 1,8 százalékponttal, 3,7 százalékra csökkent a ráta. A munkanélküliségi ráta Nyugat-Dunántúlon volt a legalacsonyabb (2,2 százalék), míg a legrosszabb a helyzet az Észak-Alföldön, ahol 7,2 százaléknak nincs munkája.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Címlapfotó: Szigetváry Zsolt/MTI

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
laskainelli  |  2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor  |  2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 16. vasárnap
Ábrahám
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. augusztus 16. 12:01