14 °C Budapest

Még 20 évük van nyugdíjig, és már nem adnak állást a 45 év felettieknek?

2017. október 6. 16:00

Miközben a kormány célul tűzte ki, hogy 2020-ig 5 százalékkal növelje a közép- és időskorúak foglalkoztatottságának mértékét, az álláskeresők tapasztalatai mást mutatnak.

Immár tizedik éve, hogy az ENSZ illetékes szervezete, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) október 7-ét jelölte meg a Tisztességes Munka Világnapjának. Ez a világnap elsősorban a nők és a férfiak közötti bérkülönbségek leküzdésére, a régiók közti egyenlőtlenségek enyhítésére, valamint a munkahelyi megbecsülés fontosságára hivatott felhívni a figyelmet. Ugyanakkor az elmúlt években a világnap alkalmából rendezett konferenciákon egyre fontosabb téma lett a munka és magánélet egyensúlya, a fiatalok munkához jutása, továbbá - legújabb jelenségként - az idősebb korú munkavállalókkal szembeni diszkrimináció, a középkorúak munkában maradási és újraelhelyezkedési kihívásai.

Magyarországon a 45 fölöttiek munkaerőpiaci kihívásainak képviseletére jött létre 2016-ban a Restart-Up közösségi program. A program célja, hogy a magasan kvalifikált 45 fölöttiek körében mutatkozó negatív álláskeresési tapasztalatokat vizsgálja és ezekre megoldást kínáljon.

Nonszensz, hogy bizonyos szakmákban az emberhiány már a vállalatok növekedésének szab gátat, ugyanakkor képzett és felkészült emberek tömegével számolnak be arról, hogy nem kapnak meg állásokat, vélhetően az életkoruk miatt"

- mondja Pethő Anikó, a Restart-Up alapító tagja.

Aki akar, az talál munkát - vagy mégsem?

Természetesen az alapítók a szubjektív élményeken túl több felméréssel is igyekeztek igazolni a sejtéseket, valamint felderíteni az okokat. Egy kérdőíves kutatás során 234 főt kérdeztek, elsősorban felsőfokú végzettségű, többségében nyelvet beszélő, jelenleg is aktív álláskeresőket. A felmérésből az derült ki, hogy a megkérdezettek közel fele már több mint 25 helyen próbálkozott, az összes megkérdezett több mint negyede pedig már 50 helyre is beadta életrajzát, sikertelenül.

Nem csoda, hogy 10 megkérdezettből 4 több mint egy éve nem kap képzettségének és felkészültségének megfelelő állást, noha minden tizedik megkérdezett 20-nál is több interjúval "büszkélkedhet".

Saját megítélésük szerint az állások elnyerésének elsősorban az életkor, a túlképzettség és a fizetési igény szab gátat, és csak ezután jönnek a nyelvi, a szakmai, valamint az önkifejezési hiányosságok.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A középkorúaknál mutatkozó elhelyezkedési problémákat egy másik kutatásban vizsgálta az egyesület. 136 HR-vezető kérdőíves megkérdezéséből az derült ki, hogy valóban hajlamosak a nyugdíjhoz közeli, de már akár 45-50 éves jelentkezőket is kritikusan kezelni a vállalati felvételiztetők. A megkérdezettek 40 százaléka szerint ez előfordul az általuk képviselt cégnél. Ugyanakkor több mint 90 százaléka a HR-es válaszadóknak úgy nyilatkozott, hogy örömmel venne egy olyan kezdeményezést, ami az idősebbek álláskeresési nehézségeinek leküzdésében segít. A 45 fölöttieket érő diszkriminációra változatos indokokat adnak a HR-esek.

A dobogós érvek a vállalat vezetésének elvárásai, a generációs különbségek, a digitális lemaradás, és ezeket követik az okok között a jelentkezők rugalmatlansága, és a személyiségükkel kapcsolatos más kritikák.

Ugyanakkor a HR-esek elismerik, hogy az idősebbek lojálisabbak, szakmai tapasztalataik értékessé teszik őket, kiegyensúlyozott életvitelük pedig sokat hozzátesz megbízhatóságukhoz.

Fontos megjegyezni, hogy a HR-esek nem igazolták vissza azt a gyanút, hogy a teherbírásukra, esetleg a családi okokra lenne visszavezethető a kvalifikáltak körében az életkori diszkrimináció. "Ez a korosztály sokszor a pályakezdő szinglikkel vetekszik: odafigyelnek az egészségükre, a gyerekeik pedig, ha vannak, egyre önállóbbak. Nyitottak az új ismeretekre, válás esetén pedig maguk is függetlenséget élveznek. Nagy hiba lenne lemondani róluk, csak azért, mert nem olyan pörgős a Facebook profiljuk" - mondja Pethő Anikó.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem