14 °C Budapest

SZÉP-kártyások, figyelem! Már csak május végéig lehet elkölteni 3 milliárdot

MTI
2017. április 28. 18:00

Május végéig lehet felhasználni a 2015-ös SZÉP-kártyás juttatásokat, még több mint 3 milliárd forintot lehet elkölteni.

Az OTP SZÉP-kártya birtokosok a húsvéti hosszú hétvégén napi átlagban összesen 240 millió forintot költöttek a kártyáról. A május végén lejáró, 2015-ös juttatásokból még 2,5 milliárd forintot kell felhasználniuk, ezt követően azon munkáltató, vagy annak jogutódja kapja vissza az összeget, akitől a feltöltés érkezett. Ahhoz, hogy ne maradjon 2015-ben feltöltött juttatásuk a kártyabirtokosoknak jelenleg napi 71 millió forintot kellene elkölteniük a május végi határidőig. Az OTP-nél az első negyedévben 11 százalékkal, 1,3 milliárd forinttal többet költöttek, mint tavaly ugyanekkor, így 14 milliárd forintnyi juttatást használtak fel a kártyabirtokosok.

Az MKB által kibocsátott SZÉP-kártyával áprilisban több mint 200 ezren rendelkeztek, ebből 34 ezernek maradt a 2015-ös munkáltatói juttatásból felhasználásra váró keretösszege, ők 498,5 millió forintot nem használtak még fel, ami alig 4 százaléka az eredeti összegnek - tájékoztatott a bank. Nagyiványiné Fodor Katalin, a kártyát kibocsátó MKB Nyugdíjpénztárt és Egészségpénztárt Kiszolgáló Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a tavalyi első háromhavi időszakhoz viszonyítva 2017 március végéig a munkáltatók 8 százalékkal többet utaltak át a SZÉP-kártyákra, az utalások összege meghaladta a 4,5 milliárd forintot. Az előző év ugyanezen időszakával összehasonlítva a felhasználás mértéke 5 százalékkal emelkedett, összege 2,7 milliárd forint volt.

A K&H Bank tájékoztatása szerint idén az első negyedévben csaknem annyit költöttek a SZÉP-kártyákról, mint 2016-ban és a húsvét most is kiemelt időszak volt, ekkor jelentős mértékű költés figyelhető meg minden évben.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 27. hétfő
Zita
18. hét
Április 27.
Morse nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?