Tízből öt magyar munkavállaló váltott már pályát legalább egyszer, és továbbra is kulcskérdés a munkabér.
Európa-szerte több országban indítottak kísérleteket arra, vajon hogyan hat a feltétel nélküli alapjövedelem az egyes társadalmi rétegekre. Az eddigi tapasztalatok alapján igen pozitív eredmények születtek, a dolgozók több időt tudtak szentelni a családjuknak, a munkanélküliek pedig vállalkozásba fognak. Utánajártunk, hogy nézne ki, ha Magyarországon is bevezetnék az alapjövedelmet.
Az év elején kezdődött az a kísérlet, melynek során Finnország alapjövedelmet kezdett adni 2 ezer munkanélkülinek. Havonta nagyjából 173 ezer forintnak megfelelő eurót kapnak két éven keresztül, de a legtöbben nem ülnek a könnyen jött pénzen.
A hat gyerekes apuka, Juha Jarvinen például azt tervezi, hogy új vállalkozásba kezd. Korábban vállalkozóként kereste a kenyerét, de a legutóbbi próbálkozása öt évvel ezelőtt csődölt be, azóta pedig munkanélküli.
- mondta a Jarvinen a Business Insidernek.
Lényeges, hogy a fenti példa nem egyedülálló, korábban Hollandiában folyt hasonló kísérlet, ott viszont nemcsak munkanélküliek kaptak alapjövedelmet. A munka mellett kapott plusz juttatásnak köszönhetően kevesebb munkából is megéltek és több időt tudtak tölteni a családjukkal.
Magyarországon is bevezethetik az alapjövedelmet?
Korábban már felmerült, hogy Magyarországon is bevezessék a feltétel nélküli alapjövedelmet. A hazai bevezetést úgy képzelik el, hogy az alacsony összegű segélyeket egységesen megszüntetnék, és ezek helyett vezetnék be az alapjövedelmet. Ehhez egyébként progresszív, többsávos adórendszerre is szükség lenne, mivel a támogatás így juthatna el valójában az arra rászorulókhoz.
Az elkészült tervek alapján egyébként a felnőttek 50 ezer forintot kapnának, a gyerekek pedig 25 ezret. A várandós anyukák valamivel többre, 75 ezer forintra számíthatnának, a munkaviszonnyal rendelkezőknek pedig az állam garantálná, hogy legalább 100 ezer forintot kézhez kapnak havonta.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ehhez persze a kis összegű segélyek eltörlésére lenne szükség:
- az anyasági támogatás,
- a családi pótlék,
- a gyes,
- a gyed,
- a gyermekvédelmi támogatás,
- az ápolási díj és
- az önkormányzati jövedelempótló támogatásokat is eltörölnék.
Ezek helyett vezetnék be az egységes alapjövedelmet. A tervezet egyébként a PM-től indult ki, a Fidesz pedig nem támogatta azt, így egyelőre nem valószínű, hogy napirendre kerülne az alapjövedelem bevezetésének kérdése Magyarországon.
A tervezet kapcsán a Pénzcentrum megkérdezte olvasóit, mi a véleményük az alapjövedelemről. A válaszadók közel fele (46 százalék) szerint nem rossz az elképzelés, azonban csak akkor mondana róla véleményt, ha a részleteket is ismeri. 28 százalék szerint viszont csak tovább rontana a helyzeten, viszont a válaszadók negyede szerint valós megoldást jelentene a problémákra.
Lényeges hozzátenni, hogy az olvasóink körében végzett felmérésünk nem reprezentatív.
Életveszélyes állapotok várnak a melósokra: elképesztő, mit találtak az ellenőrzések a munkahelyeken
Az építőiparban gyakran hiányzott a leesés elleni védelem, máshol kiiktatott gépbiztonsági berendezéseket és közvetlen veszélyt jelentő villamosbiztonsági hiányosságokat találtak.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






