13 °C Budapest

Fosztogatják a magyar templomokat: visznek mindent, ami mozdítható

2016. szeptember 7. 08:33

Egyre többször intéznek támadást az egyházi ingatlanokban található értékek ellen: a rendőrség 2010-ben 122 ilyen esetet regisztrált, tavaly már 156-ot - írja rendőrségi adatokra hivatkozva a Magyar Nemzet.

A hatóság tájékoztatása szerint ugyanakkor jelentősen javult az elkövetők elfogásának aránya: míg hat éve minden hatodik bűnözőt sikerült kézre keríteniük, tavaly már háromból egy horogra akadt.

A lap arra is kitért, hogy emelkedő tendenciát mutat a templomrongálások száma: a 2010-ben regisztrált húsz ilyen eset 2014-ig csökkenést mutatott, azóta azonban újra emelkedik a számuk és tavaly már 27 bűncselekményt rögzítettek.

A temetői lopások száma és összértéke is csökkent, ugyanakkor a rongálások száma nőtt, tavaly 257 alkalommal kellett helyszínelniük a rendőröknek. Minden második síremlék rongálója rendőrkézre kerül, ami jobb mutató, mint hat éve, amikor 40 százalékukat sikerült elfogni - írták.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
39. hét
Szeptember 26.
Az európai nyelvek napja
Szeptember 26.
A tiszta hegyek napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?