Elárulták végre a britek, hogy mi lesz a londoni magyarokkal

2016. július 12. 17:30

Fontos közleményt jelentetett meg hétfőn a brit kormány, melyben igyekeznek tisztázni a szigetországban dolgozó uniós állampolgárok jogállását a népszavazás után. Igyekeznek mindenkit megnyugtatni arról, hogy nem fogják hazaküldeni akkor sem, ha az Egyesült Királyság kilép az EU-ból.

A népszavazás következtében nem lesz változás az uniós állampolgárok jogaiban és státuszában Nagy-Britanniában - szögezi le a hétfőn kiadott közlemény. A brit kormány továbbra is tartja magát ahhoz, hogy a szerdán hivatalba lépő új kormányfő, Theresa May döntése lesz majd az, mikor aktiválja az úgynevezett 50. cikkelyt, vagyis mikor kéri hivatalosan az ország kilépését az EU-ból. "Az Egyesült Királyág az Európai Unió része marad a folyamat során, illetve az alatt, amíg a kilépési tárgyalások zajlanak" - áll a közleményben.

Ha kilépünk az EU-ból, akkor azt szeretnénk elérni, hogy az országban élő uniós állampolgárok és az unióban élő britek jogállása megfelelő védelmet kapjon

- folytatódik a közlemény.

Azt nem fejtik ki pontosan, mit értenek a fenti mondaton, de arra lehet következtetni, hogy a brit kormánynak is érdeke a helyzet normális rendezése, hogy a Brexit után is dolgozhassanak a szigetországban külföldiek. Ezzel összhangban leszögezik, hogy az Egyesült Királyságban tanuló és élő külföldiek jelentősen hozzájárulnak a gazdasághoz.

A jelenlegi szabályok szerint aki legalább öt éve megszakítás nélkül az Egyesült Királyságban él, az automatikusan megkapja a jogot arra, hogy az országban maradjon végleg, aki pedig már hat éve él a briteknél, az állampolgárságért is folyamodhat - olvasható a kormány közleményében. Akik még nem élnek öt éve a szigetországban, azok az uniós szabályok alapján továbbra is dolgozhatnak ott minden regisztráció nélkül.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ahogy a népszavazás előtt, úgy most is csak akkor utasíthatók ki EU-állampolgárok az Egyesült Királyságból, ha bizonyíthatóan veszélyt jelentenek a társadalom számára 

- zárul a közlemény. 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 28. hétfő
Vencel
40. hét
EZT OLVASTAD MÁR?