14 °C Budapest

Ilyen fizetésemelést ritkán látsz: durván nőttek a magyarok bérei

2016. május 20. 16:34

2010 nem láthattunk olyan magas nettó reálbér-növekedést a gazdaságban, mint idén márciusban: az átlagkeresetek 8,4 százalékkal jártak magasabban, mint egy évvel korábban. A versenyszférában is látványosan nőttek a nettó keresetek: reálértéken 7,9 százalékkal.

A márciusi -0,2 százalékos éves infláció mellett 8,4 százalékkal emelkedtek a reálkeresetek Magyarországon. Ugyanakkor, ha az átlagnál jóval alacsonyabb bérrel rendelkező közmunkásokat nem számítjuk, a reálbér-emelkedés üteme eléri a 9 százalékot. A versenyszférában a bruttó keresetek 6 százalékkal emelkedtek egy év alatt, a rendszeres (jutalom nélküli) bérek pedig 5,6 százalékkal bővültek. Ez 7,9 százalékos reálbér-emelkedéssel párosult márciusban.

Az újévi bérmegállapodások jellemzően a márciusi bérstatisztikában szoktak megjelenni, és a február és márciusi közötti bérkülönbözet igen jól jelzi az egész éves bérnövekedést. (A februári és a márciusi bérek közötti különbség az adott évi béremelkedés körülbelül 80 százalékát teszi ki a szakértők becslései szerint).

Vagyis jól láthatjuk, hogy a munkaerőhiány generálta bérnyomás idén már igencsak meglódítja a béreket. Nemzetgazdasági szinten és a közfoglalkoztatottak nélkül a bruttó bérek átlagosan 16 ezer forinttal növekedtek idén február és március között. Így a bruttó bérek 277 ezer, míg a nettó keresetek 184 ezer forintra emelkedtek.

A versenyszektorban ennél nagyobb mértékben, átlagosan 21 ezer forinttal nőttek a bruttó bérek február és március között. A vállalkozásoknál a bruttó átlagbér 284 ezer forint, a nettó pedig 189 ezer forint volt. Ami a létszámadatokat illeti, a foglalkoztatottság kis mértékben tovább bővült a versenyszférában, így összesen 1 millió 973 ezer alkalmazottat foglalkoztattak márciusban a vállalkozások.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 29. 08:59
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem