25 °C Budapest

Jelentősen csökkenhet a közalkalmazottak száma

2016. január 5. 18:33

Csökkenteni kell az állami szférában dolgozók számát nyilatkozta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese az ATV Start című műsorában.

Csepreghy elmondta: 10 millió ember él Magyarországon, amiből 4 millió ember aktív, és közülük 1 millióan dolgoznak az állami szférában (a minisztériumoktól kezdve, az egészségügyön át az oktatási rendszerig).

A fennmaradó 3 millió ember tartja el lényegében a másik 7 milliót, akiből 1 millió az államot vagy lényegében az egész működő rendszert üzemelteti, a másik 6 millió pedig inaktív: tanul, nyugdíjas vagy adott esetben munkanélküli.

Optimális foglalkoztatási szerkezet esetén - a skandináv modelleket nézve - a teljes foglalkoztatotti kör 10 százaléka dolgozna az állami szférában, a maradék 90 százalék pedig a versenyszférában - mondta el Csepreghy. Magyarország esetében az optimális szerkezet így 4 millió foglalkoztatottat és 400 ezer közalkalmazottat jelentene most.

Csepreghy szerint, ha modernizációról beszélünk, akkor az együtt jár azzal, hogy a közszféra létszámát is csökkenteni kell.

100-200 ezer embert át lehet terelni még ebben a kormányzati ciklusban a versenyszférába, de hosszú távon - 5, 10, 15 éves időintervallumon - a 10 százalék elérése sem egy irreális cél

- mondta el a miniszterhelyettes.

Ez nem jelenti azt, hogy 600 ezer embert egyből kirúgnak, de a kormány ehhez az arányhoz akar közeledni.

Csepreghy úgy látja, hogy ha a magyar gazdaság az előző évekhez hasonlóan tud növekedni, akkor létrejönnek azok a piaci munkahelyek, ahol ezek az emberek el tudnak helyezkedni. Csak a szektorokat kell jól tudni azonosítani. A kormány úgy tud hatékony lenni, ha nagyon célzottan használja fel a fejlesztési forrásokat - tette hozzá.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Leszögezte: szabályozott és kiszámítható keretek között történhet csak az átmozgatás. A kormány számol azzal, hogy átképzésekre lesz szükség.

Lehet, hogy lesznek olyan emberek, akiknek a munkájára nem lesz szükség, mert azt a digitalizáció feleslegessé tette. Ám az ő átképzésük még mindig olcsóbb, mint egy teljesen inaktív ember képzése.

Az államtitkár azzal nyugtatott mindenkit, hogy nem küldenek el senkit, amíg nem tudják, hogy hova megy, senkit nem hagynak az út szélén. A kormánynak sem érdeke, hogy ezek az emberek az utcára kerüljenek.

Csepreghy a közfoglalkoztatási programokat is megvédte, mondván, hogy azokkal rengeteg embert sikerült kimozdítani a teljes inaktivitásból. Úgy véli, hogy ha befektetőkkel érdemben tudnak tárgyalni, és a vidék felzárkóztatása és az infrastruktúrafejlesztés sikeres, akkor megfelelő idővel ezeket az embereket át lehet terelni a klasszikus munka világába.

A műsorvezető információi szerint a minisztériumokban jelenleg 1200 fővel többen dolgoznak, mint 2010-ben.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 22. szerda
Magdolna
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?