9 °C Budapest

Nő a családi adókedvezmény: kik járnak jobban?

2015. december 11. 14:15

Havi ötezer forinttal emelkedik jövőre a két gyereket nevelők családi adókedvezménye - mondta el Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Novák Katalin, a tárca család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten. Bejelentették azt is, hogy a testvérek fontosságát bemutató kampányt indít az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Balog Zoltán elmondta, a felmérések azt mutatják, hogy gyakran már a második gyerek születésére sem jut idő a családokban, ahhoz azonban, hogy minél több háromgyerekes család legyen Magyarországon, először el kell érni, hogy a második gyerek is megszülessen.

Ezt szeretnék segíteni azzal is, hogy

2016. január 1-jétől emelik a kétgyerekesek családi adókedvezményét, havonta öt ezer forinttal több marad náluk,

így a jelenlegi húszezer forint helyett már 25 ezer forint - tette hozzá.

A cél, hogy 2019-re havonta 40 ezer forint maradjon a két gyereket nevelőknél az adókedvezmény jóvoltából - emelte ki a miniszter.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Elmondta azt is, hogy jelenleg három gyerek után 100 ezer forint az érvényesíthető adókedvezmény, nagy tehát a különbség a két, illetve három gyerekes családok között. Ezt szeretnék most csökkenteni az emeléssel, a három gyerekesek adókedvezménye viszont változatlan marad - emelte ki.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
39. hét
Szeptember 26.
Az európai nyelvek napja
Szeptember 26.
A tiszta hegyek napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?