Fontos változás a szociális ellátásoknál: több millió magyart érint

MTI
2015. november 17. 13:03

Központi nyilvántartási rendszer készült a különböző szociális ellátásokról; az informatikai fejlesztésnek köszönhetően jobban követhető lesz, mely területeken van szükség fejlesztésekre, ezáltal pedig javulhat a szolgáltatások minősége - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden Budapesten.

Czibere Károly az uniós projektet lezáró rendezvényen felidézte, az elmúlt 25 évben a szociálpolitikai döntéshozók alapvetően egy-másfél éves adatokat kaptak, míg mostantól naprakész nyilvántartás alapján tervezhetnek. Jelezte: a rendszerben látják, hogy hányan várnak egy adott szolgáltatásra, így mostantól az igényeknek megfelelően tudnak bővíteni.

Az államtitkár elmondta: öt éve egy másik - a szociális szolgáltatások modernizációját célzó - projekt is elindult, amely a mostani nyilvántartási projekt módszertanát alapozta meg. A két uniós projektre összesen 3,4 milliárd forintot fordítottak. Czibere Károly azt hangoztatta, hogy az új, korszerű elektronikus nyilvántartási rendszer alapvetően újíthatja majd meg a szakpolitika fejlesztését, a szolgáltatások minőségét, valamint a szabályozási környezetet.

Közölte, keresik annak a lehetőségét is, hogyan lehet nemcsak a szűk szakma, hanem a szélesebb közvélemény számára is átláthatóvá tenni az egyes szolgáltatásokkal kapcsolatos információkat. Arról beszélt, a cél az, hogy az állampolgárok könnyen megtalálhassák a maguk, illetve például az idős vagy fogyatékossággal élő családtagjuk számára a szükséges szolgáltatásokat.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatásokat naponta mintegy 500-600 ezren veszik igénybe, ez pedig azt jelenti, hogy - a családtagokat is beleszámítva - több millió embert érintenek a különböző ellátások.

Az új rendszerben egyebek mellett nyilvántartják majd a segélyeket és a támogatásokat, a szociális szolgáltatókat, a különböző szolgáltatásokat igénybe vevőket, továbbá naprakész nyilvántartása lesz az örökbefogadási rendszernek. Így látható lesz az is, ha valaki több helyen is igénybe vesz vagy kíván igénybe venni egy adott szolgáltatást.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az egyes szociális nyilvántartási rendszereket a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal működteti. Ezeknek a rendszereknek jelenleg több mint 33 ezer felhasználójuk van, köztük az Emmi, a megyei kormányhivatalok, a települési önkormányzatok, a szociális szolgáltatásokat nyújtó fenntartók és intézményeik, valamint a területi gyermekvédelmi szakszolgálatok.

A zárórendezvényre készült tájékoztató szerint a projekt célja az volt, hogy fejlesszék a szociális ágazat működésének modernizációjához, az ágazati szolgáltatások átlátható működéséhez, ellenőrzéséhez, tervezéséhez, a döntéstámogatáshoz szükséges központi elektronikus szolgáltatásokat.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
hrdoktor  |  2026.05.18 14:39
Hogyan függ össze a munkáltató cég eredményessége a munkavállalóinak egészségi állapotával, testi-le...
laskainelli  |  2026.05.07 15:40
Van az a pont egy párkapcsolatban, amikor már nem a nagy veszekedések uralják az időt, hanem a csend...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 25. hétfő
Orbán
22. hét
Május 25.
Törülközőnap
Május 25.
Afrika napja
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?