22 °C Budapest

Ezek lesznek a legújabb magyar börtönvárosok

MTI
2015. október 21. 18:02

A tervek szerint a következő években Kunmadarason ezerfős, Ózdon, Kemecsén, Csengeren és Komlón pedig 500-500 fő elhelyezésére szolgáló börtön épülhet - közölte a Belügyminisztérium, miután lezárult a büntetés-végrehajtás telekpályázata.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága január 26-án pályázati felhívást tett közzé "A börtön építése céljából önkormányzati tulajdonú beépítésre szánt terület térítésmentes felajánlása" címmel, amelyre a megadott határidőig negyven település jelentkezett. A kiírás szerint a börtönöket 2017-ben kezdik építeni, és 2018-ban vagy 2019-ben kezdhetik meg működésüket.

Ahogy arról még tavasszal írt az Index, az önkormányzatok ingyen felajánlott telkükkel pályázhattak a belügynél. Legalább 4 hektáros, 100 százalékos önkormányzati tulajdonú, közművesített telket kerestek, amelynek egy sereg egyéb feltételnek is meg kell felelnie a kommunális hulladék elszállíthatóságától az ivóvízfogyasztás biztosításáig.

A telekért az állam egy fillért sem fizet, a pályázat vonzereje abban állt, hogy a börtön 250 helyi embernek adhat munkát.

A legnagyobb jobbikos vezetésű város, Ózd polgármestere az első közt kapta fel a fejét a lehetőségre. Janiczak Dávid egy 15 ezer példányban szétküldött szórólap segítségével megszavaztatta a lakosságot, mit szólnának, ha Ózd határában börtön létesülne. Az ózdiak felsorakoztak a börtön mögött: 2144 papírt kaptak vissza, 80,97 százalék válasza az volt, hogy támogatnák. Ózd el is nyerte a lehetőséget.

Komlón a Dunántúli Napló cikkei szerint kezdetben nem repesett az örömtől a börtön ötletétől a lakosság. Az ingatlanok elértéktelenedésétől, lopásoktól, betörésektől félnek. A március eleji lakossági fórumon a tudósítás szerint puskaporos volt a hangulat, a körtvélyesi óvoda tornaterme teljesen megtelt, még a folyosón is szorongtak emberek. A megoldás végül az lett, hogy megcsinálják itt is a szavazólapos véleménybekérést. Március 19-én zárult le ez a kvázi népszavazás Komlón: 73 százalékkal győztek az igenek, nagyjából 4400 ember szavazott a börtönre - és Komló is a győztesek között van.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

De volt olyan település is, amelyik visszavonta a pályázatát, Bátonyterenye kettészakadt az ügyben, végül az ipari parkban felajánlott területet egy egy fémmegmunkáló cégnek adták, hogy több száz új munkahely jöjjön létre a Nógrád megyei városban.

Tavasszal 140 százalékos volt a börtönök kihasználtsága, márciusban pedig Strasbourg kötelezte egy fontos ítéletben Magyarországot arra, hogy kezdjen valamit az embertelen fogvatartási körülményeket okozó problémával.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 24. péntek
Kinga, Kincső
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?