Russell Westbrook, az NBA történetének legtöbb tripla-dupláját elérő kosárlabdázója, a 2017-es év legértékesebb játékosa (MVP) 18 szezon után bejelentette visszavonulását.
Az óvodák általában négy-öt hetes nyári szünetet tartanak, ilyenkor nem fogadnak gyereket, nagy gondot okozva ezzel a kisgyermekes szülőknek. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint nem szabad nyári szünetet elrendelni. A bölcsődékben más a helyzet - írja a Magyar Nemzet.
Az óvodák általában július-augusztusban zárnak be, ilyenkor egyáltalán nem fogadnak gyermeket. Egy óvodás gyerek állandó felügyeletet igényel, ráadásul a táborok sem jelenthetnek megoldást, hiszen azok túlnyomó többsége csak iskolásokat fogad. Az intézmények általában felújításra hivatkoznak, de ennek gyakorta nyomát sem látják az épületen. Persze többször valóban renoválás miatt tartanak szünetet, ilyenkor azonban általában egész nyárra bezár az óvoda.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) köznevelési államtitkársága szerint az óvodai ellátásnak egész nyáron folyamatosnak kell lennie. Ha az óvodában tervezett nyári felújítások az egész óvodaépületre kiterjednek, és az intézmény részleges működtetése sem oldható meg, akkor az önkormányzatnak kell eldöntenie, hogy miként szervezi meg az ellátást igénylő gyermekek elhelyezését.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







