27 °C Budapest

Nyugdíjügy: tízezrek zúdultak fel Magyarországon, irány az Alkotmánybíróság

Pénzcentrum
2013. május 17. 11:28

Szemben áll a tulajdonhoz való joggal, a vagyoni értékű jogok védelmével, hogy 2013. július 1-jétől szüneteltetik a közszférában nyugdíj mellett dolgozók nyugdíjának folyósítását mindaddig, amíg a munkaviszonyuk fennáll - állapította meg Szabó Máté alapvető jogok biztosa. Az ombudsman a módosítás megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól.

A nyugdíjszabályok változását követően nagyszámú panasz érkezett az ombudsmanhoz, magánszemélyektől, érdekképviseleti szervektől - közöttük a Pedagógusok Szakszervezetétől, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörüléstől, a Magyar Orvosi Kamarától, a SOTE Közalkalmazotti Tanácsától. A kettős juttatás tilalmának bevezetése a legtöbb panaszos szerint diszkriminatív, mert csak a közszférára, az állam által foglalkoztatottakra vonatkozik, és a magánszférára nem terjed ki. A nyugdíj szerzett jog, ami nem vonható el, illetve sérelmezték azt is, hogy a tilalom a már nyugdíjban lévőkre is vonatkozik, nem csak a jövőben nyugdíjassá válókra.

Más panaszban pedig az állt, hogy a nyugdíjat az arra jogosultak nem szociális rászorultság alapján kapják, hanem a hosszú időn át teljesített befizetésekkel megvásárolták maguknak. Egy panaszos kifejtette, hogy a munkavállalók évtizedeken át eleget tettek a járulékfizetési kötelezettségüknek, és most, hogy az államnak kellene eleget tennie a saját kötelezettségének, olyan új feltételt visz a rendszerbe, ami rontja a korábbi befizetők helyzetét.

Szabó Máté ombudsman az indítványában nem azt vizsgálta, hogy a nyugdíjrendszer átalakítása alkotmányos-e, hanem azt, hogy védelem alatt állnak-e a folyósított nyugdíjak. A biztos a szabályozást és a panaszokat áttekintve arra a következtetésre jutott, hogy a jogosultsági feltételek teljesítését követően folyósított nyugdíjra való jogosultság vagyoni értékű jog, amely a tulajdonhoz való jog alkotmányos védelme alatt áll. Ezt támasztják alá az Alkotmánybíróság nyugdíjrendszert érintő, nagy jelentőségű határozatai is.

A tulajdonhoz való jog nem korlátozhatatlan alapjog, de a korlátozásra csak közérdekből, azzal arányosan kerülhet sor. Az ombudsman álláspontja szerint sérül az arányosság követelménye, ha a nyugdíjrendszerben rövid időn belül jelentős mértékű változást vezetnek be, egy újabb elem fennállása miatt későbbi időpontra tolva a nyugdíj kifizetését. Az öregségi nyugdíj folyósítása és egy munkaviszony fennállta között ugyan szociális szempontból van összefüggés, de a tulajdonviszony, a vagyoni értékű jogok védelme szempontjából nincsen alkotmányjogilag értékelhető összefüggés a két körülmény között.

Aránytalan a megszerzett tulajdon védelmét rövid időn belül és teljes mértékben megvonni egy olyan körülmény alapján, amely a tulajdonvédelem szempontjából nem értékelhető - mutatott rá indítványában az ombudsman. Szabó Máté mindezekre tekintettel a kettős juttatás tilalmának megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az ombudsman mindehhez azt is hozzátette, hogy az elmúlt években a nyugdíjrendszer gyökeres változáson ment át, ennek részei a most támadott rendelkezések is. Az ilyen nagy jelentőségű, sok embert, jelenlegi és jövőbeli nyugdíjasokat érintő változásoknak át kell esniük az Alkotmánybíróság vizsgálatán, úgy, ahogyan az a rendszerváltást követően a nyugdíjrendszer minden jelentős módosulásakor megtörtént.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2023.06.05 06:47
A nyári szabadság nem hoz automatikusan feltöltődést, csak ha a hossza és a minősége is megfelelő....
laskainelli  |  2023.06.01 14:23
Az önbizalomhiány különböző módokon és életszakaszokban jelentkezhet, de ha megfigyeled a jelen hely...
coachco  |  2023.05.30 15:32
Bizony, nem túlzok, ha azt mondom, tekintetünk mérföldeken, lelkünk századokon túl barangolt a napok...
vezetoi-coaching  |  2023.05.23 10:04
Jó, 2 napot késett (a bevezető mutatja, 2 napja kezdtem el…), de hadd szóljon…:-))) Például a macho...
hrbonbon  |  2023.05.18 15:51
Simonyi Judit ügyvezető igazgató Miért is vagyok egy kiválasztási folyamatban? LEHETŐSÉGEK: Ál...
Súlyos: az 1-3 éves gyerekek negyedének vannak félelmei különböző ételektől

Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.

Megdőlt a 120 milliós közösségi finanszírozási rekord – itt az EU-s pénzek utódja? (x)

Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.

Balogh Petya: Önmagunkkal versenyzünk, és van hova fejlődni (x)

Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.

Szemet vetett erre a szektorra Balogh Petya: 50 ezerért még te is a cégtársa lehetsz

A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.

NAPTÁR
Tovább
2023. június 5. hétfő
Fatime
23. hét
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Portfolio Balaton Business Forum 2023
Együtt a régió szereplői
EZT OLVASTAD MÁR?