12 °C Budapest

Óriási hír! Elkaszálta Strasbourg a 98 százalékos különadót

Pénzcentrum
2013. május 14. 10:48

Sérti a magántulajdonhoz való jogot a közszférából elbocsátott magánszemélyek által a felmentés esetén járó, 2, illetve 3,5 millió forint feletti juttatások után fizetendő 98 százalékos különadó - mondta ki ítéletében a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága. A felperes N. K. M. csaknem ötmillió forintot kap - adta hírül az Index.

A 98 százalékos különadó megsértette a magántulajdonhoz való jogot - állapította meg kedden a strasbourgi emberi jogi bíróság. A döntés nem jelenti azt, hogy minden érintettet automatikusan kárpótolnak. Az N. K. M monogramú felperesnek csaknem ötmillió forintot ítélt meg a bíróság.

A különadó a közszférában dolgozók végkielégítésének 2, illetve 3,5 millió forint feletti részét érintette. Az adó a 2010. január elseje utáni végkielégítésekre vonatkozik.

A nemzetgazdasági tárca vizsgálja
a strasbourgi ítéletet
A strasbourgi bíróság elsőfokú döntése ellen Magyarország fellebbezési lehetőséggel élhet, amely benyújtására három hónap áll rendelkezésre. A Nemzetgazdasági Minisztérium egyelőre tanulmányozza az ítéletet - közölte kora délután a tárca. A minisztérium továbbra is állítja, a kormány az állami vagyonból juttatott eltúlzott mértékű, a jó erkölcsöt sértő végkielégítéseket és más hasonló juttatásokat kívánta különadóval sújtani. A jelenlegi szabályozás szerint, ha valaki egy széles értelemben vett állami vagyonból gazdálkodó szervezetnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll és a jogviszony megszüntetésére tekintettel a társadalmi igazságérzetet sértő mértékű juttatásban részesül, akkor a juttatás meghatározott része után 98 százalékos különadót kell fizetni. A közteher alapvető célja a közpénzből juttatott irreálisan magas végkielégítések gyakorlatának megszüntetése, amely kívánalom az adófizetők pénzének védelme érdekében a kormányprogramban is szerepel - érvel közleményében a tárca.

A volt külügyminisztériumi alkalmazott hölgy azért fordult a bírósághoz, mert a különadó szerinte sérti a tulajdonhoz való jogát, valamint a diszkrimináció tilalmát is, mivel csak a közszférában dolgozókra érvényes. Érvelése szerint a különadó azért is jogszerűtlen, mert annak indoklása (az ilyen magas végkielégítések a jó erkölcsbe ütköznek) sérti a jó hírnevét.

Magyarország elmarasztalása esetén ennek valószínűleg nem lesznek minden érintettre kiható következményei - mondta Karsai Dániel, a felperes ügyvédje. Aki korábban már Strasbourghoz fordult, azoknak ebben az esetben természetesen kártérítést fog fizetni az állam. Az ügyvéd tudomása szerint ez csupán 40-50 embert érinthet.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az érintettekre nézve esetleg kedvező döntésen felbuzdulva azonban már valószínűleg nem érdemes a bírósághoz fordulni. Az eljárási szabályok szerint erre a sérelem bekövetkeztétől számított fél éven belül van csak lehetőség, ez a határidő pedig már az érintettek túlnyomó többségénél valószínűleg eltelt.

Az N. K. M. monogrammú indítványozó harminc évig volt köztisztviselő a Külügyminisztériumban. 2011. májusában bocsátották el, végkielégítésként tíz hónapnyi fizetésre volt jogosult, emellett a fel nem használt szabadnapjait is megváltotta a munkáltató. Mivel beosztott volt, a végkielégítésének 3,5 millió forint feletti részét (2,4 millió forintot) kellett 98 százalékkal leadóznia. A strasbourgi bírósághoz 2011 októberében fordult N. K. M., ítéletet kedden hoztak, az eljárás tehát 18 hónapig tartott.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem