Havi 25 ezer forintot bukhatsz egyetlen szó miatt

Pénzcentrum
2013. január 22. 15:07

Csak főállásúak lehetnek a kisadózók a hatályos jogszabályszöveg szerint - állítja Angyal József okleveles adószakértő a január 2-án közzétett OTS-nyilatkozatában. Második nekifutásra sem sikerült ugyanis az Országgyűlésnek jól megfogalmaznia a vonatkozó rendelkezést. Felvetésére eddig sem az adóhatóság, sem a Nemzetgazdasági Minisztérium nem reagált hivatalosan. Az adóhatóság tévesen idézi a jogszabályi rendelkezést a kata adóalanyiság bejelentésére is szolgáló nyomtatvány kitöltési útmutatójában, amellyel azt a látszatot kelti, mintha az eredeti jogalkotói szándéknak megfelelő lenne a törvény. A nyomtatványon közlendő információk nem alkalmasak arra, hogy az adóhatóság meg tudja állapítani annak a tényét, az adott vállalkozás főállásúnak minősül-e vagy sem.

A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló törvény 2.§ 8. pontja határozza meg a főállású kisadózó fogalmát. Eszerint az a kisadózó, aki a tárgy hónap bármely napján nem felel meg az alábbi feltételek valamelyikének:

a) legalább heti 36 órás foglalkoztatással járó munkaviszonyban áll,

b) a társadalombiztosítás ellátásairól és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Tbj.) szerinti kiegészítő tevékenységet folytatónak minősül,

c) a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról és annak végrehajtásáról szóló uniós rendeletek alapján külföldön biztosított személynek minősül,

d) a kétoldalú szociálpolitikai, szociális biztonsági egyezmény alapján más államban biztosítottnak minősül,

e) olyan magánszemély, aki 2011. december 31-én - a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény alapján megállapított - I., II., vagy III. csoportos rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjra volt jogosult, és a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény 32-33. §-a alapján rokkantsági ellátásban vagy rehabilitációs ellátásban részesül, vagy

f) rokkantsági ellátásban részesül és egészségi állapota a rehabilitációs hatóság komplex minősítése alapján 50 százalékos vagy kisebb mértékű;

A jelenlegi törvényszöveg ("valamelyikének") azt jelenti, hogy egyetlen katás vállalkozás sem lehet nem főállású, amelynek a főállásúakra vonatkozó havi 50 ezer forint adó helyett csak 25 ezer forintot kellene fizetnie. A felsorolt feltételek valamelyike ugyanis biztosan nem fog teljesülni - magyarázza Angyal József. Senki sem lehet ugyanis egyszerre heti 36 órában biztosított, ezzel egyidejűleg kiegészítő tevékenységet folytató, ezzel egyidejűleg külföldön biztosított, ezzel egyidejűleg más tagállamban biztosított, ezzel egyidejűleg rokkantsági ellátásban részesülő.

Az adószakértő szerint úgy szólna helyesen a törvény, hogy főállású kisadózó az a kisadózó, aki a tárgy hónap bármely napján nem felel meg az alábbi feltételek egyikének sem. Ezt az álláspontját matematikai logikai levezetéssel is alátámasztja. Véleménye szerint a jogalkotó nem tudott megbirkózni a matematikai logika "negáció" (nem), az "és", illetve a "vagy" műveleteivel.

Jelölje "F" a főállású kisadózót, "A" a heti 36 órás foglalkoztatással járó munkaviszonyban lévőt, "B" pedig a kiegészítő tevékenységet folytatót. A jogalkotói szándék az volt, hogy a nem főállású fogalmát határozza meg a törvény, ami szerint nem F=A vagy B lenne. Ebből a következő negáció (tagadás) nélküli logikai feltétel következett volna: F= nem A és nem B. Vagyis ha az egyik feltétel sem teljesül, akkor lesz főállású a kisadózó, ha már egynek is megfelel, akkor nem minősülne főállásúnak.

JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az érintett rendelkezés sürgős módosítására lenne szükség - véli Angyal József. Úgy gondolja, a félresikerült törvényszöveg is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a vártnál jóval kevesebb mikrovállalkozás választotta az újfajta tételes adózási lehetőséget.

KATTINTS a számokért: Mire várnak a kisvállalkozók? Lassan mozdulnak rá az új adókra

Kozmetikázta a törvényszöveget az adóhatóság

Az adószakértő, aki egyben szoftverfejlesztő is, meglepődve tapasztalta, hogy az adóhatóság tévesen idézi a kifogásolt definíciót az egyéni vállalkozók számára rendszeresített, egyebek között a kata adóalanyiság bejelentésére is szolgáló nyomtatvány (13T101E) kitöltési útmutatójában. A dokumentum 8. oldalán az olvasható, hogy "főállású kisadózó az a kisadózó, aki a tárgyhó bármely napján nem felel meg az alábbi feltételeknek". A "valamelyikének" szó elhagyásával az adóhatóság tartalmilag megváltoztatta a törvény szövegét. Így ugyanis már azt jelenti, hogy ha a vállalkozás egy feltételnek sem felel meg, akkor főállásúnak minősül - magyarázza az adószakértő. Az adóhatóság azt a látszatot kelti, mintha az eredeti jogalkotói szándéknak megfelelő lenne a törvény.

A NAV ezzel kvázi megelőlegezte a törvénymódosítást, ehhez azonban nincs joga - hangsúlyozza Angyal József. Az adószakértő arra is felhívja a figyelmet, hogy a jelenlegi kormány hivatalba lépése után elfogadott jogalkotásról szóló törvény is kimondja: "a jogszabálynak a címzettek számára egyértelműen értelmezhető szabályozási tartalommal kell rendelkeznie", ami különösen fontos lenne egy teljesen új adónemre vonatkozó szabályok megalkotásánál.

Az említett bejelentő nyomtatvány további hiányossága, hogy kizárólag a kisadózótól várja el, ítélje meg, hogy főállásúnak minősül-e vagy sem. Ugyan a törvény előírja, a bejelentésben nyilatkozni kell a vállalkozásnak arról, hogy a kisadózó főállásúnak minősül-e, a főállású kisadózói jogállás tényét azonban az adóhatóságnak kell megállapítania, amiről a nyilvántartásba vételről értesítő levélben tájékoztatni kell a kisadózó vállalkozást.

A nyomtatvány azonban nem tartalmaz olyan részt, ahol meg kellene jelölnie a vállalkozásnak, hogy a bejelentett kisadózó legalább 36 órás foglalkoztatással járó munkaviszonyban áll-e, kiegészítő tevékenységet folytatónak minősül-e, külföldön biztosított személy-e, más tagállamban biztosítottnak minősül-e, baleseti, rokkantsági nyugdíjra jogosult-e, rokkantsági ellátásban részesül-e. Enélkül viszont az adóhatóság nem tudja megállapítani annak a tényét, hogy a kisadózó főállású-e vagy sem - szögezi le Angyal József. Amennyiben ezeket a választási lehetőségeket tartalmazná a nyomtatvány, akkor már annak megalkotásakor kiderült volna, hogy a felsorolt feltételek valamelyikének biztosan nem felel meg a kisadózó.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.10.11 09:51
Még alig ért be a munkahelyére, máris fáradtnak érzi magát? Úgy érzi, bármelyik pillanatban el tudna...
laskainelli  |  2024.10.05 19:45
Amikor egy párkapcsolatban megjelennek a mindennapi konfliktusok és egyre távolabb kerülnek a felek...
perfekt  |  2024.09.30 14:40
Ha gazdaságtudományi diplomával rendelkezel, és érdekel a mérlegképes könyvelői szakma, a Perfektnél...
coachco  |  2024.09.16 21:06
Ki tudja, mi az a necuke? Az is egy műalkotás, akárcsak a fenti kép, amelyet a Kerekdomb Fesztiválo...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 12. szombat
Miksa
41. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?