13 °C Budapest

Magyar napszámosok az olimpián: nyomortanyán élnek

Pénzcentrum
2012. július 16. 11:32

Néhány nappal a londoni olimpia indulása előtt újabb botrány-gumicsontot talált a brit sajtó. A lapok a játékok személyzetének szállásait kritizálják.

Az olimpián dolgozók legalsóbb rétegének számító takarítók, szemétszedők ugyanis egy hatalmas konténervárosban lettek elszállásolva, a játékokhoz és a brit fővároshoz egyáltalán nem méltó színvonalon. A fém konténerekből kialakított szálláshelyek túlzsúfoltak, 25 emberre egyetlen WC, 75-re egyetlen zuhanyzó jut, ráadásul nappal forróság, éjszaka pedig hideg uralkodik a szobákban.


Fotó: Daily Mail


Az egész Európából érkező munkásoknak nem kis összeget kell fizetniük a szállásért: egy napra 18 fontot, azaz 6 600 forintot kérnek el tőlük. Sokan voltak, akik azonnal visszafordultak, amikor meglátták a körülményeket, akik maradtak, azok a brit sajtónak panaszkodnak - igaz, a munkások szerződései ugyanakkor tiltják azt is, hogy beszéljenek a sajtónak, vagy hogy rokonokat, barátokat vigyenek a táborba.. Egy 21 éves madridi diáklány a Daily Mail-nek azt mondta, hogy egyszerűen nem hitte el, amit látott, a tábor leginkább egy börtönre emlékeztette, és azonnal otthagyta az állást. Előfordult az is, hogy vadidegen nőket és férfiakat tettek egy szobába.

A konténerváros lakói közt természetesen magyarok is vannak. Egy 24 éves munkás, aki a tiltás ellenére nyilatkozott a lapnak elmondta, hogy a lakhatási körülmények leginkább egy nyomornegyedre emlékeztetik, azonban nem talált máshol szállást Londonban. Egy másik magyar dolgozó is arról számolt be, hogy meg volt döbbenve a körülmények láttán, különösen a WC-k tisztaságával és a mosdók állapotával vannak gondok.

A tábor üzemeltetői azzal védekeznek, hogy a lakhatási körülmények megfelelnek az előírásoknak, leginkább azért, mert nem állandó, hanem csak átmeneti szálláshelyről van szó. Ráadásul - mondják az üzemeltetők- senkit sem köteleznek arra, hogy ezekben a konténerekben lakjon, a dolgozók többsége pedig korábban munkanélküli volt, és most nagyon boldog, hogy közreműködhet az olimpia lebonyolításában.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Fotó: Daily Mail

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem