7 °C Budapest

Ennyit keres Fekete Pákó

Pénzcentrum
2011. augusztus 6. 14:02 2 perc

Fekete Pákó egy peres eljárásban vallott arról, mennyi a fizetése. Az ismert énekes és TV-sztár saját bevallása szerint még 40 ezret sem visz haza havonta.

Nem elég, hogy Fekete Pákó rágalmazás miatt jogerősen pert vesztett Tomcat, azaz Polgár Tamás ellen, a mulatós énekes részletfizetési kérelmét is elutasította a bíróság - értesült a Bors. Pákó levelében hihetetlen anyagi helyzetével érvelt a fizetési könnyítés mellett. Az elutasítást megállapító végzésből kiderül, mit is állított a didikirály.

Kérelmét azzal indokolta, hogy ő mindösszesen havi 36 750 forint bruttó jövedelemmel rendelkezik egy kft. részmunkaidős munkavállalójaként. Állítása szerint fellépéseiből jövedelemre érdemben nem tett szert, lakhatását szívességi lakáshasználat biztosítja, egy kiskorú gyermeket nevel, további egy gyermek után pedig havi hétezer forint tartásdíjat fizet. Az alperes előadta, hogy teljes mértékben elszegényedett, ezért csak havi hat-hétezer forintmegfizetését tudja vállalni.

 

Fotó: feketepako.hu


A lap szerint a bíróság indoklásából az is kiderül, hogy Pákó bizony elfelejtette tájékoztatni a hatóságokat arról, hogy olykor televíziós szereplésekből is van jövedelme. "A bíróságnak a bulvármédia ismeretében tudomása van arról, hogy az alperes (azaz Fekete Pákó) rendszeres résztvevője volt különböző celebműsoroknak, sőt az egyik sorozatban Majoros Péter és Rákóczi Ferenc mellett mintegy harmadik műsorvezetőként tevékenykedett. Az alperes nem közölte az egyéb fellépésekből származó jövedelmeit sem. A közölt havi 36 750 forint jövedelem a bíróság szerint tehát nem valós, hiszen az a minimális megélhetéshez sem elegendő."

Az énekes elmondta: mostanában nincsenek tévéműsorok, ahová meghívnák, és a lakodalmak sem olyan népszerűek már, mivel nem nagyon házasodnak a fiatalok manapság, így oda sem hívják sűrűn. Nem egyszerű dolog megélni, ráadásul egy gyerek nevelése is viszi a pénzt. Annak kell örülni, hogy van mit enni, és nem kell kopogni kölcsönért az ismerősöknél - magyarázta.

Pákó messze az átlagkeresettől

A KSH legutóbbi adatai szerint Magyarországon a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 211 300 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 216 600, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 200 900 forint. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 3,4%-kal haladták meg az előző év azonos időszakának szintjét.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 


A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt (488 100 forint), ezt az információ és kommunikáció (396 800 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás) követte (370 500 forint). A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (124 600 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (145 300 forint) ágakban dolgozók kerestek.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 08:13