Több idénymunkásra van szükség a hazai szőlőkben, mint tavaly, ám a termelők tapasztalatai meglehetősen rosszak az alkalmi munkásokkal - írja a Napi Gazdaság.
Az időjárás miatt idén jobban torlódnak a munkák a szőlőkben, már az év eddig eltelt részében a szokásosnál 25-30 százalékkal több alkalmi munkásra volt szükség.
A szürethez várhatóan még több munkáskéz kell majd, hiszen a szőlőt, például a jégverés miatt, válogatni kell. Akad olyan termelő, aki a tavalyinál csaknem 50 százalékkal több, mintegy 150 alkalmi munkást kíván felvenni a szüretre, amelyet a termés megmentése miatt néhány nap alatt kell befejezni.
Az egyik nagy észak-magyarországi szőlőtermelő vállalkozásnál a lapnak elmondták: bár a térségben sok az állástalan, a közelmúltban kénytelen voltak ukrán és román munkaerőt toborozni, mert a helyiek csaknem 40 százaléka az első fizetés után nem jelent meg többé.
Akad, aki kizárólag feketén szeretne dolgozni, különben nem kap ellátást. Ha valahol így nem veszik fel, elmegy máshova.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








