Nyolc-kilenc kistérségben indul meg a közmunka-mintaprogram a következő hetekben - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Papp Károly, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára.
A program részeként a közmunkások mezőgazdasági termelést is tanulnak, növénytermesztést és állattenyésztést. A foglalkoztatottak két év képzés után alapfokú képesítést szereznek. A gyöngyösi körzet mellett nyolc-kilenc kistérségben indítják el a mintaprogramokat.
"Azonban nem az egyéni állattartásra, hanem állattartó telepek létrehozására törekszünk - mondta a lapnak Papp Károly. - A célunk az, hogy a megtermelt javakat a helyi közétkeztetésben használják fel. Évente 107 milliárd forintot fordítanak az önkormányzatok erre a célra. Azt gondoljuk, hogy ha helyben termelik meg és használják fel az árut, akkor sokkal olcsóbbá tehető a közétkeztetés."
A közfoglalkoztatottak dolgoznak majd a belvízelvezető rendszerek és a közutak karbantartásában is, de a biomassza kazánok üzemeltetésében is részt vesznek majd. Papp Károly nem akart jóslatokba bocsátkozni arról, hogy a korkedvezményes nyugdíjból visszahívott volt rendőrök közül hányan jelentkeznek majd a közfoglalkoztatást érintő koordinátori munkára.
Leépítés jön egy német autóipari cég magyarországi vállalatánál: rengeteg dolgozó kerülhet az utcára
200 fejlesztési pozíció megszüntetését tervezi magyarországi működésében a thyssenkrupp Automotive Technology
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







