A munkaképes felnőtteknek járó szociális juttatások felülvizsgálatát rendelte el Szentes város önkormányzata, miután az általuk a helyi kacsadaraboló üzembe közvetített 61 volt közmunkás közül mindössze négy jelentkezett a cégnél. A hivatal berendeli az érintetteket és - ahogy az a Délvilág napilap hasábjain olvasható - elbeszélgetnek velük, hogy miért vonzóbb a 30 ezer forintos segély, mint a 100 ezer forintos munkabér.
Éves szinten közel 400 helybélinek biztosított munkát és biztos jövedelmet a szentesi önkormányzat az elmúlt két esztendőben. A közmunkaprogram átalakítása után azonban csökkentek a közfoglalkoztatásban rejlő lehetőségek. A hivatal felvette a kapcsolatot egy helyi cég vezetőivel, akik a nemrégiben megnyitott modern kacsadarabolóba kerestek közel 200 embert. A tárgyalások végén megállapodtak abban, hogy a város odaküldi azokat a családos embereket, akiket korábban közmunkásként foglalkoztatott. A 61 kiközvetített személy közül azonban csak négyen jelentkeztek a gyárban.
A önkormányzat kíváncsi lett, vajon mi állhat annak a hátterében, hogy az átirányított emberek többsége megelégszik a 30 ezer forintos segéllyel, amikor a felkínált munkával 100 ezer forintot is kereshetne. Vizsgálódni kezdtek, hogy a volt közmunkások miért nem fogadták el a felajánlott munkát.
Eddig 37 embert idéztek be a hivatalba, hét főről kiderült, hogy máshol talált állást, néhányan orvosi igazolást hoztak, hogy alkalmatlanok a munkavégzésre, heten még az idézésre is fittyet hánytak (az ő szociális ellátásukat automatikusan megszüntették), a többiek vizsgálata még tart - tudta meg a lap Szirbik Imre polgármestertől.
A városvezető hozzátette, hogy az érintett családok gyermekeinek természetbeli ellátását továbbra is biztosítják, így a napközis térítési díj részleges vagy teljes átvállalása a munka visszautasításától függetlenül jár. Az önkormányzat célja, hogy a rászorulók a tőlük elvárható módon aktívan működjenek közre saját helyzetük javításában.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A kacsadaraboló cég közben feltöltötte az állásokat, igaz az ott dolgozó munkavállalók közel fele nem helyi, hanem más településről jár a városba dolgozni.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







