6 °C Budapest

Segélyre kaptak Tesco-hitelkártyát: a város menti meg az eladósodott családot

2011. február 18. 04:44

Egy felelőtlenül felvett áruvásárlási hitel miatt majdnem utcára került egy siófoki család, azonban hála a helyi önkormányzat karitatív intézkedésének nem maradt el a segítő jobb a bajbajutott "áldozatoknak".

A Siófokon élő Forgács Józsefnének és családjának egy a Tescotól meggondolatlanul igénybe vett, az áruház által azonban ma már nem forgalmazott pénzügyi szolgáltatás miatt gyűlt meg a baja a behajtókkal.

A család által használt, 400 ezer forintos hitelkeretet biztosító áruvásárlási hitelkártyán összesen mintegy 180 ezer forintnyi tarozás halmozódott fel. A tartozást nem tudták fizetni, mivel elmondásuk szerint segélyekből élnek, ezért a behajtó rájegyezte a tartozást a család tizenhat millió forintot érő ingatlanára.

"Nem tudtunk fizetni, mert nincs elég pénze a családnak. A lányunk értelmi fogyatékos és mozgássérült, a fiunk is beteges, a pesti gyerekklinikára hordjuk. Ápolási díjat kapok, a lányom rokkantnyugdíjat, aztán van még a családi pótlék, meg a férjem 28 ezer forintos segélye" - nyilatkozta az asszony a sonline.hu hírportálnak.

A bajba jutott család a cigány kisebbségi önkormányzat segítségét kérte a kérelem megfogalmazásához, amit aztán elküldtek a városnak. A válasz nem váratott sokáig magára. Az önkormányzat azonnal a család segítségére sietett. Ennek értelmében a város önkormányzata a múlt héten beszállt a ház árverésébe és megvásárolta az ingatlant, ahol ettől kezdve a család bérlőként lakhat majd.

"Ilyen döntést önkormányzatunk még nem hozott és nem is áll szándékában, de ez annyira extrém eset volt, olyan feltűnő az értékaránytalanság, hogy úgy határoztunk: eleget teszünk a család kérésének" - indokolta a döntést Balázs Árpád, siófok polgármestere a hírportálnak.

Kiderült: így mentenék meg Orbánék a devizahiteleseket

A hazai közvéleményt még nem, a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) azonban a jelek szerint már tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium a rossz adósok megmentését célzó programról, benne a Nemzeti Eszközkezelő Társaság működésének legfontosabb elveiről. Az IMF által tegnap közzétett dokumentum a program három fő pillérét és a tervezett költségeket is ismerteti.

Mint ismertes, az IMF tegnap közzétette a IV. cikkely szerinti felülvizsgálathoz fűzött igazgatótanácsi közleményét. A dokumentumból kiderül: a kormány tájékoztatást adott az IMF-nek a Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter januári nyilatkozata szerint "végső simítás" alatt álló Nemzeti Eszközkezelő Társaságról. Ugyan a rendszer egyes elemeiről néhány kormányzati és kormánypárti nyilatkozat illetve kiszivárogtatás alapján már lehetett sejtésünk, hivatalos tájékoztatást a közvélemény még nem kapott minderről.

Az IMF dokumentumából kiderül: a kormány az eszközkezelőhöz kapcsolódóan szinte csak minimális költségekkel számol a következő két évre, ezt követően azonban megemelkedhetnek az adósmentő programhoz kapcsolódó ráfordítások. Mindez azt vetíti előre, hogy nem számíthatunk gyors megoldásra, és komoly kétségek merülhetnek fel a kilakoltatási moratórium feloldásával, a hazai jelzáloghitelezés problémáinak mielőbbi megoldásával és a hitelezés egészséges körülmények között történő újraindulásával kapcsolatban is.

Az IMF dokumentuma az alábbiakat tartalmazza a témával kapcsolatban:

Struktúra

A rendszer három "pillér" köré épül. Az első pillér szerint a bankokat ösztönöznék arra, hogy a hitelek átstrukturálására vonatkozó opciók széles palettáját kínálják a bajba jutott adósok számára. Amennyiben ezt követően ismét nem-teljesítővé válik a hitel, a második pillérben állami garanciáért folyamodhat a bank az újobb átstrukturálási költségek fedezésére. Amennyiben az első két pillér nem működik, a helyi önkormányzat szerezné meg az ingatlant, hogy azt bérbe adhassa a bajba került adósnak. A Nemzeti Eszközkezelő Társaság (az IMF szóhasználatában National Asset Management Agency, NAMA) a második és a harmadik pillért felügyelné, az intézmény szervezete azonban még felállításra vár.

Célcsoport

Csak azok az alacsony jövedelmű háztartások lennének jogosultak minderre, amelyek legalább 12 egymást követő hónapon keresztül eleget tettek a jelzáloghitelre vonatkozó fizetési kötelezettségüknek.

Költségek

A kormány díjat szed (vélhetően a bankoktól) a második pillérben vállalt garanciáért. A rendszernek lesznek kezdeti költségei is, hisz a háztartások egy része vélhetően azonnal a harmadik pillérbe kerül. Végül a jelenleg bajban lévő adósok mintegy harmada válhat erre jogosulttá, ugyanakkor e megoldás részletei még véglegesítésre várnak. A kormány az IMF szerint azzal számol, hogy az első és a második pillérnek köszönhetően a harmadik pillérhez kapcsolódó költségek csak később merülnek fel. Ezzel kapcsolatban a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint 10-11 milliárd forint lehet a rendszer költsége 2011-2012-ben, 2013-2014-ben pedig 130 milliárd forint (a GDP közel 0,45%-a)

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az index információi szerint kilakoltatási kvóta bevezetését fontolgatja a kormány

A kifejezés az április közepéig hatályos teljes kilakoltatási moratórium felpuhítását takarja. Ami a moratóriumból maradna, az a bajban lévők egy mainál szűkebb körének garantálna lakhatást, a kilakoltatási kvótával pedig levegőhöz jutna a bank- és ingatlanszektor, miközben az amúgy törleszteni képes adósok fizetési fegyelme is javulhatna, vélik az elképzelés pártolói - tudta meg az Index.

A bankok megszabadulhatnak a bedőlt jelzáloghitelek egy kis szeletétől, feltehetően néhány százalékától, közben a moratórium részleges fenntartása a szociálisan ellehetetlenülőkön segítene. Ez a kompromisszumos megoldás körvonalazódik az Index információi szerint a kormányban, amit egy, a teljes kilakoltatási moratóriumot felváltó kvótával érnének el. A tervek szerint az alacsonyra kalibrált kvóta nem oldaná meg az adósválságot (nem is ez lenne a célja), elsősorban a fizetőképes, de mégsem törlesztő adósokat - akikből egyre több van - tenné érdekelté a bankokkal való együttműködésben, hiteleik átstrukturálásában.

A kvótával tehát a bankok azokat az adósokat ültetnék asztalhoz, akik tudnának törleszteni, de a moratórium fedezékében és az állami kimentés reményében nem hajlandók rá. A pénzintézetek adósaik átvilágításával elég nagy találati pontossággal ki tudják szűrni ezt a kört, akik most a mindenkire érvényes moratórium miatt április közepéig érinthetetlenek, hasonlóan mindenki máshoz.

Az elképzelések között van a kvótakereskedelem is. E szerint a bankok adhatnák-vehetnék a kvótákat, így a több rossz adóst felhalmozó bankok nagyobb léptékben tisztíthatnák ki a portfóliójukat. A kilakoltatási kvótával megelőzhető lenne, hogy az ingatlanpiacon az árakat lenyomó túlkínálat alakuljon ki, mert a bankok nem egyszerre, hanem csak a rájuk eső (esetleg vásárlással bővített) kvótának megfelelő mennyiségben ereszthetnék a piacra a rajtuk maradt ingatlanokat.

Laptársunk úgy tudja, az egyik eldöntendő kérdés az, hogy a kvótát a hitelállomány százalékos arányában vagy egyszerűen darabszámban határozzák-e meg. Utóbbi esetben a drágább lakások kerülnének kalapács alá, mert a hitelezők kvótáik terhére feltehetően a nagyobb értékű lakásoktól szabadulnának. Egyesek szerint ez a megoldás amellett, hogy szociálisan is elfogadhatóbbnak tűnik, az ingatlanpiacnak is kedvezne, mert bővítené a kínálatot azon a piacon, ahol a nagyobb jövedelműek (akiket az egykulcsos adóval is kedvezőbb helyzetbe hoztak) hosszabb távon biztosíthatják a keresletet.

Nem oldanák fel teljesen

A moratórium részleges fenntartásának terve, ha nem is egyértelműen, de több kormányzati nyilatkozatból is kihámozható. Legutóbb Nagy Anna fogalmazott úgy, hogy "még nem született döntés a kilakoltatási moratórium meghosszabbításának módjáról, de a kormánynak továbbra is határozott szándéka, hogy senkit se lehessen kiköltöztetni a házából csak azért, mert nem tudja fizetni a törlesztő részleteket".

Több forrásból is úgy tudja az Index, hogy kvótaügyben gőzerővel folyik az egyezkedés a kormányzati illetékesek és egyes pénzintézetek között, a végleges koncepció azonban még nem készült el.

Csak nevében lesz eszközkezelő

Az Index információi szerint úgy fest, hogy a kormány középtávon lemondott az ingatlanok állami (önkormányzati) átvételéről. Az adósságok nagy része a bankok könyveiben maradna, amelyek a kilakoltatási kvótákkal a kezükben valamivel erősebb pozícióból tárgyalhatnak az adósokkal áprilistól.

Az eszközkezelő forrásait látva ez nemcsak a bankok, hanem az állam érdeke is. Minél több ügyfél adósságát tudják átstrukturálni a bankrendszeren belül (a tervek szerint ennek költségeit vagy azok egy részét a bankoknak kellene összedobniuk), annál kevesebb ügyfél szorulna az állami programra (a tervek szerint az eszközkezelő állami részét az MFB-n keresztül finanszíroznák).

Ha sikerülne elérni, hogy az eszközkezelőhöz tényleg csak a legrosszabb helyzetben lévő, általában vidéki, kisebb hitelekkel bajlódó, családos munkanélküliek, szociálisan rászorulók kerüljenek, akkor megnyílna a lehetőség ennek a szűkebb körnek az érdemi támogatására.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm