15 °C Budapest

95(!) Tescóban vizsgálódnak a munkaügyi felügyelők

2010. július 28. 08:32

19 megyében, 95 áruházat érintő vizsgálatsorozatba kezdett az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelet, mert a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete bejelentése szerint a Tesco áruházaiban a pénztárosoknak nem fizetik ki a törvényben előírt 89 500 forintos szakmaibér-minimumot - értesült a Magyar Nemzet.

A lap szerint ehelyett a multinacionális vállalat saját bérmátrixa alapján határozza meg a munkakörök után járó fizetéseket.

A cégnél különböző zónákat alakítottak ki az adott munkakörhöz rendelt bérekről, így a Tesco áruházaiban a pénztárosok 80 000, 83 000, illetve 88 300 forintot keresnek, attól függően, hogy az ország mely részén található az áruház.

Korábban a Suzukinál, a Hankooknál uralkodó állapotoktól volt hangos a média, most pedig a Tesco került a figyelem középpontjába, miután a rendőrség nyomozni kezdett a dolgozók túlórapénzeinek ügyében.

A Tesco közleményben reagált a lap cikkére.

A közlemény szerint a Tesco minden törvényt betart a munkaügyek területén is, így a vállalatunknál alkalmazott bérrendszer is megfelel a Munka Törvénykönyve rendelkezéseinek.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A hatályos jogszabályok szerint (A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter 21/2010. (V.14.) NFGM rendelete az egyes ipari és kereskedelmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről) a pénztárosi munkakör nem igényel szakképzettséget, így nem alkalmazandó a garantált szakmai bérminimum sem.

Az ügy jogelőzménye, hogy a 2006 július 1-én hatályba lépett 2005. évi CLXIV Törvény a Kereskedelemről a szakképzettséget illetően utalt az 5/1997 évi IKIM rendeletre, mely szintén nem sorolta a pénztárosi pozíciót a szakképzettséget igénylő munkakörök közé. Ezt két bírósági végzés is megerősítette.

A vállalat nem kér szakképzettséget tanúsító végzettséget az ilyen munkakört betöltő személyektől, betanításukat saját képzésén belül látja el.

HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 29. 18:34
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem