6 °C Budapest

Egymilliós PSZÁF-bírság az Erste Nyugdíjpénztárnak

2010. június 24. 10:02

A felügyelet honlapján közzétett határozat szerint egymillió forintos bírságot rótt ki az Erste Nyugdíjpénztár magánpénztári ágazatára a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), mert nem teljesítette egy korábbi határozatban előírt kötelezettségét.

Az indoklásból kiderül, hogy a felügyelet még 2008 decemberében arra kötelezte a nyugdíjkasszát, hogy a Pénztárak Központi Nyilvántartása (PKN) részére hibásan, vagy többször elküldött, illetve hiányzó adatszolgáltatásokból fakadó eltéréseket 2009. március 31-ig rendezze, és az eljárását igazoló dokumentumokat a felügyeletnek küldje meg.

A határozat egy másik pontja pedig előírta, hogy a pénztár a további eltérések kialakulásának megelőzése érdekében félévente vesse össze a nyilvántartásában szereplő bevallási és befizetési adatokat a PKN-ben szereplő adatokkal, és szükség esetén a javításokat végezze el.

A PSZÁF a pénztár által benyújtott összesített adatok vizsgálata alapján azt állapította meg, hogy a nyugdíjkassza továbbra sem tudta megvalósítani a PKN és a pénztári adatok egyezőségét, ezért újra előírta a kötelezettséget. A bírságösszeg a kiszabható bírságtartomány alsó negyedébe esik.

A felügyelet az intézkedés alkalmazásánál a pénztár terhére értékelte, hogy az eltérések mértéke az előző összevetés értékeihez képest valamennyi kategóriában nagymértékben nőtt. Súlyosbító körülménynek tekintette azt is, hogy a pénztár az előírtakat már második alkalommal nem teljesítette, s figyelembe vette a jogsértéssel potenciálisan érintett tagok számát is (a pénztár taglétszáma a 100 ezer főt meghaladja).

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2025.12.03 14:08
Az év végi időszak gyakran jár a szokásosnál nagyobb munkahelyi terheléssel. Ha azonban sikerül jól...
legacykft  |  2025.11.25 17:46
Vajon miért érezzük azt olyan gyakran, hogy két külön világ között próbálunk lavírozni? Hogy a munka...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
laskainelli  |  2025.11.13 08:15
Sokan élik meg azt a frusztráló érzést, hogy a párkapcsolatuk mintha egyhelyben toporogna. Nincs nag...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 7. vasárnap
Ambrus
49. hét
December 7.
Advent (2.)
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. december 6. 19:19
Agrárszektor  |  2025. december 6. 19:31