"Hitelek": ingyenes tájékoztató kiadvány a GVH-MNB-PSZÁF támogatásával

2010. június 17. 13:02 1 perc

90 ezer példányban jelenik meg az a tájékoztató füzet, melynek fókuszában a körültekintő hitelfelvétel áll. A kiadvány megjelenését a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) támogatta.

A téma aktualitását az adja, hogy idén a hitelfelvételhez kapcsolódóan több lényeges szabály is megváltozott. A változások célja a lakosság túlzott eladósodásának megakadályozása, a kockázatok mérséklése.

A kiadvány sorra veszi, hogy milyen szempontok alapján érdemes választani a különböző hitelek között, de szól a banki magatartási kódexről is.

A GVH, az MNB és a PSZÁF 2009 elején kötött együttműködési megállapodást a lakosság pénzügyi kultúrája fejlesztéséért. Ennek keretében jelent meg tavaly a pénzügyi szolgáltatásokat bemutató "Pénziránytű" tájékoztató füzet, valamint a takarékossági világnapra időzített "Megtakarítások" című tematikus kiadvány is.

A mostani, "Hitelek" című kiadvány az Est lapok (pl.: Pesti est) megszokott terjesztési helyszínein ingyenesen érhető el Budapesten és a nagyobb vidéki városokban, de letölthető a három intézmény honlapjáról is.

PC BLOGGER & PODCASTER
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
Bankmonitor  |  2026. október 30. 10:33
A Wekerle+ egyik fontos újdonsága, hogy élettársak is igényelhetik közösen a támogatott lakáshitelt,...
Holdblog  |  2026. október 30. 10:08
Európa gets crushed és a béna emberek. De legalább közmédia és lakásprobléma megoldva. Milyen platfo...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?