23 °C Budapest

Új ember került az Államkincstár élére

Pénzcentrum
2010. június 22. 15:02

A Magyar Államkincstárt is elérte a személycsere-hullám, az elnöki poszton Kis Ágnest Kotán Attila váltotta - értesült az Index. A felettes minisztérium eddig közleményt sem adott ki a személycseréről. Kotán dolgozott a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok alatt, de az első Orbán-kabinet idején is szolgált minisztériumoknál.

Új vezetője van június közepétől a Magyar Államkincstárnak (MÁK). Az eddigi elnök, Kis Ágnes távozott a posztról, sőt, az Index információi szerint az Államkincstár kötelékéből is. Utódja Kotán Attila lett, aki eddig - a kormányváltás után kettészedett - Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban a közgazdasági és költségvetési főosztályt vezette.

A Magyar Államkincstár az új gazdasági csúcsminisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium felügyelete alá került a pénzügyi tárcától, így az elnököt is a miniszter, Matolcsy György menti fel vagy nevezi ki. A minisztérium azonban eddig nem adott ki semmiféle tájékoztatást arról, hogy a kincstár élén személycsere történt. Az Index megkereste a tárca sajtóosztályát a váltás okáról és körülményeiről, laptársunk válaszra vár. (Az Államkincstár az állami költségvetés "pénztárcája": ide érkeznek az állami bevételek, és innen folyósítják a központi szervek havi juttatásaitól kezdve a családi pótlékig az összes kiadást.)

Külön pikantériája az ügynek, hogy az új elnök számos pozíciót betöltött a megelőző két kormányciklusban. 2003 és 2006 között az oktatási tárcánál volt vezetője a közgazdasági főosztálynak, 2006 júliusától azonban a Draskovics Tibor vezette államreform-bizottságban dolgozott és kormányfőtanácsadó volt, majd azt követte az IRM-nél a főosztályvezetőség. De szolgált az Orbán-kormány ideje alatt is, előbb a Pénzügyminisztériumban, aztán az Oktatási Minisztériumban dolgozott.

Kis Ágnes 2009 tavaszán vállalta el a MÁK irányítását, amikor az addigi elnök, Katona Tamás visszatért a pénzügyi tárcához államtitkárnak.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
39. hét
Szeptember 27.
A siketek világnapja
Szeptember 27.
Tengerészeti világnap
Szeptember 27.
A fehér kendő napja
Szeptember 27.
A szív világnapja
Szeptember 27.
A Szentírás vasárnapja
Szeptember 27.
Idegenforgalmi világnap
Szeptember 27.
A Google születésnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 27. 14:01