A kérdés, amitől mindenki retteg egy interjún!

Pénzcentrum
2009. február 3. 14:00 2 perc

Egy interjú szinte kivétel nélkül stresszes helyzeteket okoz, szerencsésebbek ezt jól leplezik, másoknak szinte a homlokukra van írva, hogy rettegnek. Az egyik leginkább féltett kérdés - amire valószínűleg nincs legjobb válasz - , hogy mik a gyengeségeink. Erre azonban jobb, ha előre felkészülünk, sok múlhat a reakciónkon.

Sokan azt hiszik, hogy erre kérdése valójában nem is igazi gyengeséggel kell válaszolni, hanem valami olyan tulajdonsággal, ami más szempontból nézve előny. A HR-esek ezt azonban a legkevésbé sem szeretik, ez ugyanis szabályszegés, a kérdés komoly!

Tudni szeretnék, hogy mi az a szituáció, amiben esetleg kevésbé felelünk meg, ami terhet jelent számunkra, hiszen ez adott pozíció szempontjából fontos lehet. Ilyen értelemben talán jobb, ha magunkhoz is őszinték vagyunk.

A Wall Street Journal által megszólaltatott humánerőforrás-specialisták szerint a legtöbben azt válaszolják, hogy maximalisták. Ez azonban - azon túl, hogy elcsépelt - még ellenünk is fordítható, hiszen azt a látszatot is keltheti, hogy nem vagyunk képesek a feladatokat megfelelően ledelegálni, mindent magunk akarunk elvégezni, ami például egy csapatmunka esetén meglehetősen nagy hátrány. A fegyver tehát visszafelé sül el.

A legjobb megoldás, ha inkább alaposan felkészülünk erre a kérdésre, és valóban átgondoljuk gyengeségeinket. Sokszor az is segít, ha egy barátunkkal eljátsszuk a szituációt, sőt, akár fel is vehetjük videóra, és visszanézve eldönthetjük, mi az, amin feltétlenül változtatnunk kell.

A válasznál fontos, hogy szakmába vágó legyen, hiszen senkit nem érdekel - hacsak nem szakácsnak jelentkezünk - , hogy nem tudunk jól főzni. Ismerjük meg a céget a lehető legjobban személyes találkozás előtt, hiszen ez is befolyásolja a választ. Egy újonnan alakult cégnél például bártan mondhatjuk, hogy hamar ráununk a rutinszerű munkára, hiszen ott feltehetően még nincsenek kialakult munkakörök, és a napi feladatok is még dinamikusan változnak.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem szabad túl önelégültnek, beképzeltnek sem tűnni, az a válasz, hogy mindennel meg tudunk birkózni, nem túl szerencsés, mert ez azt sugallhatja, hogy nem nagyon álljuk a kritikát, ami fejlődés szempontjából elkerülhetetlen velejárója a munkának.

Nem szabad mindeközben megfeledkezni a testbeszédünkről sem, hiszen az mindent elárul. A görnyedt ülés, a szoba titokzatos méricskélése, vagy az izzadt tenyerünk tördelése azt a látszatot keltheti, hogy a kérdéssel sarokba állítottak minket. Gondolkodjunk el nyugodtan a válaszon - lehetőleg persze már interjú előtt - , de ne várassuk sokáig a válasszal az interjúztatót, az ugyanis már el is árulja, hogy mi a legfőbb gyengeségünk!

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?