11 °C Budapest

Az online álláskeresés fortélyai!

Pénzcentrum
2009. február 1. 10:00

Manapság már viszonylag ritka, hogy valaki postai úton adná fel pályázatát egy-egy állásra, a cégek szinte kivétel nélkül online hirdetik meg nyitott pozícióikat, és a jelentkezéseket is e-mailben, vagy a honlapokon keresztül várják. Az elektronikus úton történő munkaerő-keresés miatt persze az egy-egy pályázatra szentelt figyelmet is jelentősen lerövidült, így aztán igencsak ügyesen kell összeállítani anyagunkat, ha fel szeretnénk hívni magunkra a munkáltató figyelmét!

Egy Newsweeknek nyilatkozó amerikai HR-szakértő, Pat Kendall szerint a nyolcvanas években a munkáltatók átlagosan 30 másodpercet töltöttek azzal, hogy egy pályázatra ránézve megállapítsák, érdemes-e az illető egy interjúra, vagy sem. Manapság ugyanez az idő felére, vagyis 15 másodpercre rövidült, ezért egy teljesen átlagos önéletrajz, illetve kísérőlevél csak a legritkább esetben ragadja meg ez idő alatt a munkáltató figyelmét.

Ügyesnek kell tehát lennünk ahhoz, hogy egyáltalán egy személyes találkozó erejéig felkeltsük a munkaadó figyelmét, amihez blickfangos, tartalmas, és megfelelő kulcsszavakkal teletűzdelt pályázatra van szükség.

Kendall szerint rendkívül fontos, hogy minden egyes álláshirdetésre külön kísérőlevelet, sőt külön önéletrajzot készítsünk, amiben megfelelő kulcsszavakat is elrejtünk. Ezek a szavak általában már az álláshirdetés szövegében, a követelmények, az ideális pályázótól elvárt kvalitások között szerepelnek, nekünk csak egyszerűen bele kell szőnünk anyagunkba, képességeink, erősségeink leírásakor.

Fontos, hogy ezeket a kulcsszavakat már a kísérőlevél elején leírjuk, hiszen sokszor a végéig el sem olvassák azt, így viszont már az első mondatok után látszik, hogy megfelelőek vagyunk a pozícióra.

Ha egy online álláshirdetési oldalra töltjük fel önéletrajzunkat, azt lehetőleg havonta, vagy még sűrűbben frissítsük, fogalmazzunk át benne néhány mondatot, hiszen sok esetben a munkáltatók a friss álláskeresőkre utaznak.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A legtöbb munkakereső ott rontja el, hogy nem olvassa el pontosan a hirdetésben leírtakat, azt, hogy milyen pályázatot, és milyen formában várnak a hirdetők. Ha például azt kérik, hogy Word formátumban küldjük el önéletrajzunkat, akkor nem szabad pdf-ben küldeni, még akkor sem, ha attól tartunk, így elcsúszik a formázás. Ezek apróságok, de akár egy állás is múlhat rajtuk.

Nem kell túl terjengősnek sem lennünk, csak az adott állás, pozíció szempontjából releváns információkat osszuk meg a munkáltatóval, ha például sales-es állásra jelentkezünk, akkor az ezen a területen elért sikereinket, kvalitásainkat domborítsuk ki.

Mindez persze azt jelenti, hogy ahány állás, annyi féle önéletrajz és kísérőlevél szükségeltetik, de ha munkát találunk, már megérte a fáradozást.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm