Vagyonosodási vizsgálat: kik retteghetnek 2008-ban?

Pénzcentrum
2007. december 4. 08:30

Ismét beigazolódni látszik a sajátosan magyar aranyszabály: csalni csak milliárdokat éri meg, a kis tételekre könynyen ráfaraghat az ember. Sarkosan fogalmazva ez az egyik nagy tanúsága a vagyonosodási vizsgálatoknak, illetve az ezekkel kapcsolatos, a Versenyképességi Kerekasztal által megrendelt felmérésnek is - írja a Népszabadság.

A többség hasznosnak tartja a vagyonosodási vizsgálatokat, ám ezek hosszú távú eredményességéről már koránt sincs meggyőződve - mutatta ki a több mint ezer magyar lakos, nagyjából ezer vállalkozás, 700, a területen dolgozó adórevizor és a jelentősebb gazdasági érdekképviseletek vezetőinek megkérdezésével végzett tanulmány. A megkérdezettek leginkább azzal az állítással értenek egyet, hogy a vizsgálatok hatására nagyon sokan új vagyoneltitkolási módszereket keresnek, és/vagy külföldre menekítik adózatlan jövedelmeiket. Emellett persze sokan hiszik, hogy a vizsgálatok folytán növekednek majd az adóbevételek, és fehéredik a gazdaság. A revizorok e témában kifejtett álláspontja már árnyalja a képet: növekvő bevételekre ugyanis csak addig lehet számítani, amíg meg nem találják az érintettek a vagyon-, illetve jövedelemeltitkolás újabb, Nyugaton már régóta alkalmazott, "biztonságosabb" formáit. És hogy kik azok, akik hozzájárulnak addig is az emelkedő adóbevételekhez? A szakértők egyöntetű véleménye szerint azok, akiknek nincs elég pénzük ahhoz, hogy külföldön vagy nem látványos vagyontárgyakban (műtárgyban, ékszerben), esetleg offshore cégekben gondolkodjanak. Vagyis azok a kisvállalkozók, akik eddig minimálbér után fizették járulékaikat, egyre többen vallanak be legalább az életvitelüknek megfelelő jövedelmet.

Kevesen gondolják azt, hogy a vagyonosodási vizsgálatok, illetve az ezek okozta fenyegetettség jelentős fegyvertény lehetne ez ügyben. Sokkal inkább egy új adórendszerben, a jövedelmet terhelő elvonások csökkentésében, a vagyonadóztatásban és a mostaninál jóval hatékonyabb, szigorúbb és gyakoribb ellenőrzésben hisz a többség. Már csak azért is, mert a vagyonosodási vizsgálatok a lakosság, a vállalkozók és az érdekképviselők igazságérzetét gyakran sérti.

A legtöbb szakértő azt fájlalja, hogy túl általános az APEH kiválasztási módszere, és sok olyan ember is belekerül a körbe, akiknek nem kellene. Azért, mert nincs kétséges eredetű vagyona, vagy azért, mert ha van is, túl kis értékű ahhoz, hogy ennyi időt szánjon rá az adóhatóság.

A szakértők részéről talán az a legnagyobb kritika, hogy az APEH túl általánosító módon rászállt az idén a cégüknek hitelt nyújtó magánszemélyekre, vagyis az úgynevezett tagi kölcsönösökre. Azzal együtt, hogy ez sokszor valóban eltitkolt jövedelmet fed (ha nem ad számlát a cég, így vihetnek bele papíron jövedelmet), sokszor tévútra viheti a hatóságot.

Ezzel együtt, jövőre változhat a módszertan, legalábbis vizsgálják ennek lehetőségét az adóhatóságnál. Míg az idén az ellenőrzések viszonylag nagy része indult ki az APEH céges nyilvántartásaiból, vállalkozások adóvizsgálatából, a jövőben nagyobb szerepet kaphatnak a kézzelfogható vagyontárgyak és az ingatlanok. Ám azt egyelőre nem tudni, hogy mennyi ellenőrzést indítanának 2008-ban.

Ne maradj le a 10 millió forintos támogatásról!

Egyre több család igényli a babaváró hitelt. A termék népszerűsége nem véletlen, a feltételek teljesítése esetén ugyanis nem kell visszafizetni az akár 10 milliós támogatást. Külön ki kell emelni, hogy a babaváró program 2021 keretében felvett személyi hitel szabad felhasználású, azaz bármire elkölthető. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a babaváró hitelhez minden bank más feltételeket szab: például más az elvárt minimális jövedelem és a jövedelem terhelhetősége. A megújult Pénzcentrum babaváró hitel kalkulátor az aktuális banki feltételek alapján pontosan megmondja, melyik banknál milyen feltételekkel kaphatsz kamatmentes hitelt. Kalkulátorunkban egy kattintással megtudhatod, hogy a jövedelmed alapján mely bankoknál érhető el számodra a babaváró hitel. Ne maradj le a támogatásról, még akkor sem, ha nem tervezel gyereket, mert ügyesen befektetve még így is megérheti igényelni a babaváró hitelt. (x)

Mindez persze aligha old az ellenőrzési módszerekkel kapcsolatos feszültségeken. A tavaly nyári adószabályoknak megfelelően ugyanis az APEH a 2006. szeptember 15-e után szerzett vagyontárgyak, ingatlanok forrásának igazolásához okiratot fogadhat csak el. A baj az, hogy ezt teszi a korábbi vagyonszerzések forrásaival kapcsolatban is, amire az emberek nemigen tudnak felkészülni, hiszen a bizonyítékok jó részét egyszerűen nem őrizték meg. A jogszabály a most vizsgált 2001-2005-ös jövedelmeknél csak azt írja elő, hogy hitelt érdemlő adattal kell igazolni azt. Ez pedig nem feltétlenül egyenértékű az okirattal. Ugyanakkor tény: nagyon sok a fiktív kölcsönadási szerződés, ezért az APEH általában kéri a kölcsönadott öszszeg átutalásáról szóló bankbizonylatot, és megnézik a kölcsönadóként megjelölt személyt is, lehetett-e neki elég adózott jövedelme ahhoz, hogy hitelezzen.

Ezzel együtt sokszor igazságtalan az eljárás - állítják a vagyonos ügyfelek képviseletéből adott esetben jól kereső szakértők. Sok embernek például nincs folyószámlája, mégis ad és vesz lakást, ingatlant. De gond az is, hogy a névre szóló betétekből származó pénzt nem tekintik igazolt eredetűnek, és persze az sem lehet magyarázat, hogy éveken keresztül otthon tárolta valaki a millióit.

S hogy a nem a napi megélhetéshez szükséges forintokat, hanem a valóban nagy vagyonokat takargató állampolgárokat mikor veszik majd rá a normális adózásra, arra egyetlen szakértő sem igazán tud jó választ. Aki teheti, alaposabban lepapírozza az ügyeit, és ezután is elkerüli az adófizetést; aki pedig nem teheti, vagy nem tudja, hogyan tehetné, többet fizet.

HR BLOGGER
legacykft  |  2021.05.07 18:55
Mielőtt erre a kérdésre válaszolnék, elmesélem, hogyan is fogalmazódott meg bennem. Ahogy minden fol...
perfekt  |  2021.05.05 08:17
Durván még egy hónapunk van a számviteli beszámoló letétbe helyezési és közzétételi kötelezettség te...
hrdoktor  |  2021.05.03 06:38
Ha kihagyja a reggelit csökken a teljesítmény, a koncentrálóképesség, nő az esély az elhízásra és kü...
hrbonbon  |  2021.04.27 21:03
Egy nem teljesen friss, de nagyon érdekes cikkre bukkantunk az Industrial and Organizational Psychol...
kovacstunde  |  2021.04.16 17:03
  Ebben a blogbejegyzésben Kovács Tünde andragógus, munkaköri trénerrel beszélgettünk azonos szempo...
EZT OLVASTAD MÁR?