7 °C Budapest

Alkotmánysértő vagyonosodási vizsgálatok - mi lesz itt?

Pénzcentrum
2007. november 23. 09:00 1 perc

A Magyar Okleveles Adószakértők Egyesületének alelnöke szerint alkotmányellenes a vagyonosodási vizsgálatok jelenlegi gyakorlata, mert az több ponton sérti az adózó jogait, így amennyiben a most indított perekben az adóhivatalra nézve elmarasztaló döntés születik, valószínűsíthetően változik majd a gyakorlat - olvasható a Magyar Nemzetben.

Kovácsné Garami Andrea szerint már az is erősen kifogásolható, hogy az APEH szja-vizsgálatként indítja meg a vagyonosodási vizsgálatot, a felszólítás mellé pedig vagyonosodási nyilatkozat jellegű kérdőívet is mellékel. Ez egy korábbi alkotmánybírósági határozat szerint nem fér bele az alkotmány adta keretekbe.

A kérdőívben az adóhivatal az adózó családjának anyagi helyzetéről, kiadásairól, utazásairól, szerencsejáték-nyereményeiről, illetve vásárlásairól érdeklődik. Az itt felsorolt információk azonban nem képezik tárgyát egy szja-vizsgálatnak.

A jelenleg érvényben lévő jogszabályok szerint a két vizsgálatot nem lenne szabad összemosni, az APEH-nek bizonyítania kellene, hogy a vizsgált személy jövedelme nem áll arányban a kiadásaival. Vagyonosodási vizsgálat tehát csak akkor indítható, ha a magánszemély egyáltalán nem adott be adóbevallást, vagy a rendelkezésre álló információk alapján bizonyítható, hogy jövedelme egy részét eltitkolta.

Kifogásolható emellett, hogy az APEH több esetben is még az szja-vizsgálat keretében megkereste az adózó számlavezető bankját és lekérte annak számlakivonatait. Erre ugyanis csak a vagyonosodási vizsgálat keretében van lehetősége.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?