16 °C Budapest

Vezetői állásra pályázol? - Az más...

Pénzcentrum
2006. június 16. 08:00

Régóta dolgozol már ugyanazon a munkahelyen, most azonban úgy érzed, ideje váltani? A számos, egy helyen eltöltött év (jó esetben) arra enged következtetni, hogy szépen haladtál felfelé a vállalati ranglétrán, ami pedig azt jelenti, ma már magasabb szintű pozícióra vágysz, mint évekkel ezelőtt, amikor jelenlegi cégednél kezdtél. Mindez azt is maga után vonja, hogy korántsem elég leporolni és felfrissíteni a régebbi önéletrajzot, újat kell írni, méghozzá másféleképpen. A következőkben a vezető állásokra pályázók önéletrajzaival szembeni követelményeket tekintjük át amerikai szakértők tanácsait idézve.



Az első és leglátványosabb különbség egy pályakezdő és egy top menedzseri állásra pályázó önéletrajza között a terjedelem. Míg kezdetben sokak szerint tanácsos egy oldalba belesűríteni mondandónkat, addig egy igazi vezetői CV 2-3 oldalas is lehet, hiszen hitelt érdemlően be kell számolnunk eddigi eredményeinkről, melyek alkalmassá tesznek a megpályázott pozíció betöltésére.

A menedzseri önéletrajz esetében nem kell ragaszkodnunk olyan "aranyszabályokhoz", hogy egy bullet-ponthoz maximum 2 sor szöveg tartozhat, azt azonban nem árt figyelembe venni, hogy nagyon kevés olyan kaliberű vezető létezik, aki indokolhatón hosszabbra nyújthatja önéletrajzát 3 oldalnál.

Hasznos lehet, ha az általunk fontosnak vélt részletek egy csoportját külön részben, esetleg függelékben taglaljuk, hogy ne untassa az olvasót. Célszerű lehet a publikációk és projektek jegyzékét is elkülöníteni.

Az önéletrajz terjedelménél természetesen sokkal fontosabb szempont annak tartalma és meggyőző ereje. A következő 4 tipp segíthet a helyes felépítés megtalálásában:

Mutasd be korábbi munkahelyedet!

Mindenképpen be kell mutatni a céget, ahol korábban dolgoztunk és azon kihívásokat, melyekkel szembesültünk, hiszen az olvasó ezen háttér ismeretében tudja megítélni teljesítményünket.

A vállalattal kapcsolatban nem tanácsos általánosításokba, mellébeszélésbe bocsátkozni, többre vezet a tárgyilagos, konkrét bemutatás, mely egyben egyenességet sugall. (Senki sem szeretne magas pozícióban olyan embert alkalmazni, akiből úgy kell kihúzni a konkrétumokat...)

Tedd mérhetővé a teljesítményed!

Ahhoz, hogy hiteles legyen eredményeid bemutatása, elengedhetetlenül fontos, hogy precízen, ellenőrizhetően és számszerűsítve add meg őket. Ezen a szinten önmagában azt írni, hogy "jó kommunikációs képességgel rendelkezem", épp az állítás ellenkezőjéről árulkodik és komolytalanná teszi az önéletrajzot.

Fontos, hogy amikor állítunk valamit, adjunk egy benchmarkot, amihez mérni lehet az eredményünket: a vállalat árbevétele 30%-kal nőtt, miközben az iparági átlagos bővülés ebben az időszakban 10%-osra tehető.

Lehetünk persze kreatívak az összehasonlító szám kiválasztásakor (ez lehet például a céges tervben szereplő érték is), összességében azonban nem tudjuk és nem is érdemes esetleges gyenge teljesítményünket jó színben feltüntetni. (Magától értetődő módon a magasabb pozícióra jelentkezők által közölt adatoknak jobban utánanéznek, mint egy kezdő által leírtaknak, vezetői szinten ugyanis sokkal többe kerülhet az elhibázott kiválasztás...)

Az anekdotázás sem elvetendő...

Ezen a szinten szakértők szerint megengedett lehet a személyes hangvétel is, sőt egy-két anekdota bedobása hihetőbbé és életszerűbbé teheti az önéletrajzot.

A megfelelő üzleti sztorinak persze van mondanivalója, érdekes és illusztratív, nem csupán a hely kitöltésére szolgál! Érdemes lehet olyan helyzeteket bemutatni, amikor nehéz döntést kellet meghoznunk, mely végül (a számok alapján!) helyesnek bizonyult.

A jövőt se felejtsük ki!

Egy vezetőtől a múltbeli sikerek mellett a stratégiai látásmódot is elvárják, nem árt hát beleírni az önéletrajzba, hogy saját területünkön miben látunk lehetőséget, mit gondolunk, merre tart a piac és milyen tényezők befolyásolják a jövőbeli fejlődést.

Mielőtt tehát leporolnánk korábbi CV-nket, érdemes a fentieknek megfelelően elgondolkodni, miként írhatnánk egy újat, melynek alapján valóban érdemesnek tarthatnak egy magasabb pozíció betöltésére.
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem