180 ezret is megkeres egy középiskolás: ezek most a legjobb diákmunkák itthon

2021. március 18. 05:50

Kölcsönzött munkaerőnek lenni, már rég nem azt jelenti mint 20 évvel ezelőtt. Manapság a rugalmasság szinte aranyat ér, így ez a foglalkoztatási forma egyre inkább felértékelődik, pláne egy olyan tartósan bizonytalan helyzetben, mint amilyen a mostani is. Egyre több fehérgalléros munkavállaló dolgozik kölcsönzöttként, sőt ma már az egészen fiatalok is egyre korábban kezdenek el kacsingatni a munkaerőpiac irányába: az elmúlt évek során egyre gyakoribb jelenség, hogy 16 éves életkorukat betöltő fiatalok dolgozni kezdenek. Ez a trend minden évben erősödött - mondta el a Pénzcentrumnak Pataki Zoltán, az euJobs HR-Group alapító tulajdonosa. Interjú.

Pénzcentrum: Miért éri meg ma egy vállalatnak kölcsönzött munkaerőt foglalkoztatni?

A munkaerő kölcsönző és közvetítő cégek, valamint iskolaszövetkezetek legnagyobb előnye a költséghatékonyság mellett a rugalmas foglalkoztatásban rejlik. A munkaszervezés, a munkavégzés feltételei mind tökéletesen alkalmazkodnak a mostani tartósan bizonytalan helyzethez és kiszolgáltatott üzleti környezethez. A mostani pandémiás időszakban a piac pillanatok alatt változik meg úgy, hogy az adott pozícióra vagy munkakörre már nincs szükség, vagy éppen az ellenkezője történik: hirtelen támad igény átmeneti, akár nagylétszámú kapacitásokra. Ezekre a helyzetekre lehet a legjobb megoldás a munkaerő kölcsönzés, illetve a diákmunka.

Miért éri meg a munkavállalónak kölcsönzött munkaerőként dolgozni, és nem állományban?

Abban az esetben, amikor a munkavállalónak megváltozott az élethelyzete, váltani szeretne, két állás között van, vagy csak ki szeretné próbálni magát valami egészen más feladatban, akkor jó választás kölcsönzöttként dolgozni. A munkaerő kölcsönző cég a munkavállaló és a megbízó (foglalkoztató) között egyféle hidat képez, ahol a munkavállalót mentorálni, segíteni tudja a munkavégzéssel kapcsolatosan felmerülő kérdések során. 

Ezen felül vannak bizonyos pozíciók, iparágak, ahol a foglalkoztatás már megszokottan kölcsönzés keretében zajlik, ilyen például: a raktári kisegítő, könnyű fizikai, egyszerű betanított munkás pozíciók. Mindezeken felül az euJobsnál abban is tudunk segíteni, hogy munkát biztosítsunk külföldön.

Ma már nem csak kék, de egyre több fehérgalléros munkavállaló is kölcsönzöttként dolgozik. Ennek mi az oka?

Ma a foglalkoztatási forma mindkét fél számára előnyös. A munkáltatói oldalról egyre több vállalat találkozik olyan kihívással, amit időszakos munkaerővel lehet megoldani, és a munkáltatói kötelezettségeket tekintve költséghatékonyabbak lehetnek kölcsönzött munkavállalókat alkalmazni. 

Fotó: euJobs HR-Group
Számos olyan megbízónk van, akik fehérgalléros munkavállalókat alkalmaznak kölcsönzötti állományban, például pénzügyi- és bankszektorban.

Miben változtatta meg a pandémia a munkaerőkölcsönzéssel foglalkozó magyar vállalkozások stratégiáját, lehetőségeit?

A pandémiás helyzet új lehetőségeket nyitott meg számunkra közel 20 év után, hiszen a villámgyors, rugalmas és professzionális szolgáltatásainkat még tökéletesebbé tudtuk csiszolni. Nap mint nap igazodunk a rohamléptekben radikálisan változó piaci igényekhez. Célunk, hogy minden megbízó partnerünk a nehezített körülmények közt is gazdaságosan tudjon működni, megőrizve ezzel üzleti stabilitásukat és versenyképességüket.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Felmérések szerint egyre több középiskolás vállal munkát tanulmányai mellett, nekik milyen lehetőségeik vannak hány órát tudnak dolgozni hetente és nagyjából mennyit kereshetnek ezzel? A pandémia hatására ugrott meg a számuk, vagy ez a trend korábbra nyúlik vissza?

Az elmúlt évek során egyre gyakoribb jelenség, hogy 16 éves életkorukat betöltő fiatalok dolgozni kezdenek. Ez a trend minden évben erősödött. 

A fiatalokkal nagyon jó tapasztalatink vannak, kiemelkedően lelkesek és ambíciózusak. A foglalkoztatásukra azonban oda kell figyelni, ugyanis más törvények vonatkoznak rájuk, mint a 18 feletti diákmunkát vállaló fiatalokra. 18 éves kor alatt, diák foglalkoztatás esetében a fiatal napi 8 óránál többet nem dolgozhat, a túlóra tiltott. Kötelező biztosítani számukra a napi 12 óra pihenőidőt. 22:00 - 06:00 között nem dolgozhatnak, pénztárért, leltárért nem felelhetnek, valamit a munkaközi szünet kiadása is eltérően alakul náluk.A középiskolák diákok is igen izgalmas paletta közül váltogathatnak: jelenleg például informatikai oktatókat keresünk br. 1750 Ft/óra bérben. 

Heti 30 órában, iskolaidőhöz igazított beosztás mentén akár nettó 178 500 forintot is kereshet egy középiskolás diák.

A szakmai munkákon felül a gyorséttermi pozíciók nagyon népszerűek, mert a visszajelzések szerint pörgős a munka, kevés utazással könnyen megközelíthető helyen vannak az éttermek és jó a csapat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem